Lecsap a lehúzós mobilappokra az Apple?

Horizontal COMPUTER TECHNOLOGY SMARTPHONE
The new iPhone 11 are displayed inside the newly renovated Apple Store at Fifth Avenue on September 19, 2019 in New York City. (Photo by Johannes EISELE / AFP)
Vágólapra másolva!
A jelek szerint mérlegelni kezdte a mikrotranzakciók ár-érték arányát.
Vágólapra másolva!

Az egyik első nagy szenzációt keltett iPhone-appnak a 2008 augusztusában megjelent I Am Rich bizonyult, ez semmiféle funkcionalitást sem kínált, cserébe régiótól függően 999 dollárba, 799 euróba vagy 599 fontba került. A célja annyi volt, hogy a gazdagok státuszszimbólumként mutogathassák a mobiljukon, az Apple úgy egy nap után kitiltotta az áruházból.

A kép csak illusztráció Forrás: AFP/Johannes Eisele

Az incidens természetesen csak a felhasználók mobilappokon keresztüli megfejésének kezdete volt, az elmúlt bő egy évtizedben ki tudja hány botrány robbant ki többek közt a ragadozó mobiljátékok mikrotranzakciói miatt. Az Apple nem volt hajlandó mit kezdeni ezzel a problémával, nem kívánt újból erkölcsi alapon állást foglalni az ügyben, de részben jogi okból szülői felügyeleti funkciókat azért épített a mobileszközeibe, hogy legalább a gyerekek eszement pénzköltését megakadályozhassák a szülők.

Néhány nappal ezelőtt egy appfejlesztő konkrét példával felhívta rá a figyelmet, hogy a Play Áruházhoz hasonlóan az App Store is tele van rosszindulatú alkalmazásokkal, amelyek előfizetéseken keresztül megkopasztják a mobilozókat, némelyik éves szinten millió dolláros bevételt generál. Nem értette, hogy Apple ellenőreinek miért nem tűnnek fel ezek, mikor az új appok és az appfrissítések beküldéskor rutinszerűen szeretik apró-cseprő dolgokra hivatkozva pokollá tenni a fejlesztők életét.

A 9to5Mac beszámolója alapján úgy tűnik, hogy a kínos leleplezéssel összefüggésben az Apple kiadhatta az ukázt az appokat ellenőrzőknek a vételi és mikrotranzakciós árak mérlegelésére, az észszerűtlenül magasnak tűnő összegeket elkérő appokat vissza kell dobniuk.

Erre úgy derült fény, hogy a napokban túl magas árakra hivatkozva nem kapott zöld utat egy mobilapp.

Jelen esetben az ellenőr pont rosszul ítélte meg a helyzetet, a kérdéses appnak egy webszolgáltatás fizetős programozási felületeihez kell hozzáférnie a funkciójának nyújtásához, ennek a költségét kellett beépíteni a díjába. A fejlesztőjének sikerült elmagyaráznia a helyzetet az Apple ellenőrének, így az végül jóváhagyta a szoftver App Store-ban való publikálását.

Jó kérdés, hogy vajon a mobiljátékok esetében történik-e valamiféle változás az újmódi eljárásnak köszönhetően.

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!