Újabb adatvédelmi incidens történt a Facebooknál

facebook olvas regisztráció
Zuckerberg szerint a kamuhírek nem befolyásolják a felhasználókat
Vágólapra másolva!
Napi ötmillió e-mail-cím is kilopható volt egy eszközzel a közösségi hálózattól.
Vágólapra másolva!

Április elején már kitört egy jelentős adatbiztonsági botrány a Facebooknál, szabadon elérhetővé váltak 553 millió felhasználó különféle információi, több százezer hazai felhasználót is érintett. Ezeket az adatokat még 2019-ben lopták ki a cégtől, a tolvajok az ismerőskereső eszközével éltek vissza.

A kép csak illusztráció Forrás: NurPhoto/Jaap Arriens/

Most itt az újabb botrány, a beszámolók szerint egy ideje már kering bizonyos hackerfórumokon egy eszköz, amely segítségével egészen a közelmúltig napi akár ötmillió facebookozó e-mail-címe is kiszedhető volt a közösségi hálózatból, a böngészős felületén megbújt sebezhetőséget használt ki a szoftver. A hibát felfedezett biztonsági kutató jelentette is a sérülékenységet a Facebooknak, azonban az nem találta fontosnak a kijavítását, így jelent meg végül érdekességként a hackerfórumokon.

Most megváltozott a helyzet, az eszköz létezésének nyilvánosságra kerülését követően a Facebook nagyon gyorsan javította a sebezhetőséget, így már nem működik az adatlopó eszköz. A cég szóvivője szerint valaki elkeverte a biztonsági kutató bejelentését, valójában el sem jutott az ügy az illetékesekig, azért nem történt meg előbb a hiba foltozása. Ez érdekes, hiszen valaki mégiscsak eldöntötte korábban, hogy nem érdemes foglalkozni vele.

Egyelőre nem világos, hogy az elmúlt napokban használták-e rosszindulatúan az eszközt a facebookozók e-mail-címeinek begyűjtésére. Szerencsére a levelezőcímek nem a legérzékenyebb jellegű adatok, azonban a levélszemét küldésében, adatlopásban és hasonló bűncselekményekben utazóknak mindig szükségük van a helyes címadatokra, ezzel a szoftverrel pedig ingyen és milliószámra lehetett ilyenekhez hozzájutni

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!