Így követnék a reklámcégek az interneten

laptop notebook internetezés böngészés számítógép költözködés költözés
A kép csak illusztráció
Vágólapra másolva!
Teljesen kihajította a FloC ötletét a Google, helyette előállt egy új megoldással.
Vágólapra másolva!

A magánszféra böngészés közbeni védelmének egyre szigorúbb kikényszerítése a teljes megújulás küszöbére sodorta az internetes hirdetőipart, a felhasználók sütiken alapuló profilozása egyre kevésbé működőképes. A probléma megoldása érdekében a Google tavaly bejelentette a FLoC (Federated Learning of Cohorts) kezdeményezését, ennek keretében az egyéni szintű követés helyett érdeklődési területek alapján csoportokba kívánta rendezni a netezőket, a hirdetők pedig a csoportokat célozhatták volna a reklámaikkal.

A kép csak illusztráció Forrás: Ketut Subiyanto / Pexels

Elméleti síkon a koncepció lehetővé tette volna, hogy a netezők az anonimitásuk megőrzése mellett kaphassanak releváns hirdetéseket, azonban a konkrét megvalósítása miatt a FLoC iparági elutasításban részesült.

A vereséget beismerve a Google most teljesen a kukába hajította az ötletet, helyette előállt a Topics névre keresztelt újabb megoldási javaslattal. Ennek lényege, hogy maga a böngésző profilozná a netezőket, majd minden héten leírná őket egy-egy érdeklődési területre utaló címkével.

A hirdetők három hétre visszamenőleg kérhetnék le a böngészőtől a címkéket, azok alapján jeleníthetnének meg célzott reklámokat.

A Google szerint ez a megoldás egyrészt szimplán működőképesnek tűnik, másrészt pedig a teljesen kliensoldali működése miatt tisztelné a netezők magánszféráját: a hirdetéskiszolgálóknak nem kellene többé követniük a netezőket, az átláthatóság érdekében pedig a felhasználók megtekinthetnék és kezelhetnék a róluk átadott címkéket.

A böngésző által kiadható érdeklődési címkéket előre meghatározná a Google, mégpedig olyan módon, hogy azok ne áruljanak el érzékeny információkat a felhasználókról, még a nemük vagy a bőrszínük sem derülhetne ki belőlük.

A Topics tesztelését a nagyon közeli jövőben meg kívánja kezdeni a Chrome segítségével a Google, fejlesztők egy új weboldalon tájékozódhatnak a működéséről és az implementálásáról.

Hírünk írásakor nem volt világos, hogy a többi böngészőfejlesztő mit gondol az ötletről.

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!