Kocsmai csetepatéban is bevethető ez a laptop

panasonic toughbook 40 laptop notebook
Elméletileg 6048-féle módon konfigurálható a Panasonic Toughbook 40
Vágólapra másolva!
Miután az igényeihez szabta a funkcióit, már erre is lehetőség van.
Vágólapra másolva!

A laptopok döntő többségét minél esztétikusabbra és könnyebbre próbálják tervezni a gyártóik, hogy a létező legszélesebb vásárlókör tetszését legyenek képesek megnyerni. Ezzel szemben a Panasonic Toughbookok esetében a lehető legnagyobb strapabíróság a szempont, a termékcsaládot terepen dolgozó szakembereknek szánja a vállalat, így bumszlik, nehezek, és meglepően sok mindent túlélnek.

A japán gyártó bejelentette a legújabb Toughbook 40 modellt, amelynek a nagy érdekességét a moduláris felépítése jelenti, a felhasználók képesek nyolc helyen a testébe becsavarozható hardveres kiegészítőkkel alakítani a tudását.

A lehetőséggel élve a vevők utólag bővíthetik a memóriáját és a háttértárát, továbbá olyan extrákat adhatnak hozzá, mint például a plusz akku, a további csatlakozók, az ujjlenyomat-olvasó, a vonalkódleolvasó.

Mindent egybevéve a noteszgép összesen 6048-féle konfigurációban állítható össze.

A 3,4 kilós Panasonic Toughbook 40 különlegességei még, hogy a 14 hüvelykes és 1920×1080 pixeles kijelzője akár 1400 nit fényerőre is képes a rendkívül erős napsütésben való láthatóság érdekében, továbbá beépített 4G/5G modemmel is felszerelhető. Az egyéb érdekesebb specifikációit az Intel Core i7-1185G7 processzor, a legfeljebb 64 GB memória, az akár 2 TB háttértár, továbbá a térbeli arcletapogatásra is képes biometrikus azonosítórendszer jelentik.

A napokban piacra kerülő noteszgép kezdőára 4899 dollár, durván nettó 1,8 millió forint lesz.

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!