Beszól a nem támogatott gépeken a Windows 11

windows 11 laptop notebook számítógép
A kép csak illusztráció
Vágólapra másolva!
Értesítést jelenít meg a kijelző sarkában a követelményeit nem teljesítő konfigurációkon.
Vágólapra másolva!

A megjelenését követő néhány hónapban szélsebesen terjedt a Windows 11, a vállalat rövid idő alatt Windows 10-es számítógépek tízmillióit volt képes frissíteni a legújabb operációs rendszerére, azonban gyorsan kifutott a hardveres követelményeinek megfelelő konfigurációkból.

Hullámokban aktiválja az értesítést a Microsoft Forrás: Windows Latest

Az elődjéhez képest a Windows 11 meglehetősen új számítógépet igényel, az integrált vagy dedikált TPM biztonsági modul mellett minimum nyolcadik generációs Intel Core vagy második generációs AMD Ryzen processzort is kér, így 2018-as vagy újabb központi egység kell a futtatásához. A magas követelményeknek elsősorban biztonsági okai vannak, a telepítéskori ellenőrzések kiütése esetén egészen régi technológiára épülő számítógépeken is vidáman működik az operációs rendszer.

Internetes beszámolók alapján most úgy tűnik, hogy a Microsoft széles körben megkezdte azok figyelmeztetését, akik az ellenőrzéseket megkerülve hivatalosan nem kompatibilis számítógépen használják a Windows 11-et. A vállalat funkcionálisan nem babrál ki az érintettekkel, csak megjelenít a háttérképük jobb alsó sarkában egy üzenetet, hogy nem támogatott a PC, ennek okáról a Gépház alkalmazásban kaphatnak további információkat.

A felhasználók a Beállításszerkesztőben (regedit) letilthatják a szöveg megjelenítését, ehhez a HKEY_CURRENT_USER → Control Panel → UnsupportedHardwareNotificationCache mappában az SV2 bejegyzés értékét kell nullára állítaniuk. Windows 11 Pro és Windows 11 Enterprise rendszereken a Csoportházirend-szerkesztőben is letiltható az értesítés, az átállítandó opció a Számítógép konfigurációja → Felügyeleti sablonok → Rendszer mappában található.

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!