Kevert valósággal robbantott az Apple

Vágólapra másolva!
Az Apple az éves fejlesztői konferenciáján jellemzően kisebb horderejű újdonságokat szokott bemutatni. Idén ez azonban nem így volt: most mutatkozott be ugyanis egy teljesen új termékkategória a cég életében, a kiterjesztett valóságot használó headset. A bemutató alapján a technológia lenyűgöző, a kérdés már csak annyi, hogy élőben milyen lesz használni?
Vágólapra másolva!

Mindent meghódít az Apple saját processzora

Kétségtelen, hogy az Apple elképesztő tempóban állt át az Intel processzorairól a saját fejlesztésű központi egységeire. Ezek nagyon hatékonyak, gyorsak, takarékosak és kifejezetten hozzájuk szabják a szoftvert is, és az Apple újabb és újabb termékeket mutat be, amik most már a második generációs Apple Silicone-ra, az M2-esre épülnek.

Az egyik újdonság, hogy a vékony és könnyű Macbook Air most már elérhető lesz 15 hüvelykes verzióban is. Ez a hagyományos laptopokhoz képest mindenben többet kínál a gyártó szerint: ez a legvékonyabb 15 hüvelykes laptop, a legnagyobb fényerejű kijelzővel, ráadásul nagyon könnyű is.

Forrás: Apple

A tavaly bejelentett, kifejezetten professzionális felhasználóknak szánt Mac Studio sem maradt érintetlen. Bejelentették ugyanis, hogy az M1-hez hasonlóan az M2-es chipből is érkezik egy Ultra verzió, ami a legerősebb és legnagyobb. Ezzel a Mac Studio esetében is elérhetővé válik a 24 magos processzor, a 76 magos grafikus feldolgozó egység és maximálisan 192 gigabájt egységesített memória.

Forrás: Apple

Ha pedig ez nem lenne elég, akkor a Mac Pro is megkapja az M2 Ultra processzort. Így tulajdonképpen asztali álló és fektetett rack formátumban is megkaphatjuk az Apple legerősebb chipjét. A Mac Pro esetében a hozzáadott érték természetesen az, hogy kiegészítő kártyákat helyezhetünk el benne PCI Express foglalatokon keresztül.

A profi felhasználók, leginkább a videóvágók, hangmérnökök és grafikusok valószínűleg nagyon örülni fognak ezeknek, mert tényleg elképesztő erőt sikerült belezsúfolni az új gépekbe.

Alapvető alkalamzások újultak meg az iPhone-on

Az Apple bejelentette az iPhone-ra és iPadre érkező rendszerek új változatait is, amik most már a 17-es verziószámot viselik. Érdekes, hogy itt az Apple az alapvető alkalmazásokon kezdte a megújítást, így például a mezei telefonálós alkalmazásban már saját fotót és betűtípust állíthatunk be magunknak, így ha valakit hívunk, ennek megfelelően fogunk feltűnni a másik oldalon.

A rendszer képes a bejövő hangüzeneteket automatikusan szövegre fordítani, ha épp nem tudnánk meghallgatni, a FaceTime alkalmazáson belül pedig hagyhatunk rövid videóüzeneteket is, ha valaki épp nem tudná fogadni a videóhívásunkat.

Forrás: Apple

Az AirDrop segítségével most már nagyon könnyen cserélhetünk telefonszámokat, vagy akár fotókat is egymással, de a mesterséges intelligenciának köszönhetően javult a szövegbevitel automatikus javítása is.

Talán az egyik legérdekesebb újdonság, hogy az Apple megpróbálta hasznosítani az iPhone-t akkor is, amikor az épp töltőn van. Ezt elnevezték StandBy módnak, és tulajdonképpen ilyenkor egy látványos és okos ébresztőóraként viselkedik a telefon, ami olyan információkat jelez ki, amit beállítunk rajta (óra, időjárás és hasonlók), és még az alvásban sem zavar, mert a fényviszonyok változásával szépen változtatja a színeit és fényerejét is.

Megjött amit régóta vártunk

Az Apple bemutatta azt a terméket is, amit pletykák szintjén már évek óta emlegettek különböző források. Ez a Vision Pro névre hallgató kiterjesztett valóságos szemüveg. Tulajdonképpen úgy néz ki, mint egy virtuális valóságos headset, csak éppen átnézve rajta elsőre szimplán a valóságot látjuk, amire a különböző alkalmazásokat a szemünk elé vetíti a készülék.

Forrás: Apple

Az Apple szerint ez egy teljesen új kategóriát indít el a digitális technológiában, és már évek óta dolgoznak rajta, hogy tökéletes legyen. Az előttünk a valóságos térben megnyíló alkalmazások nagyon szépen illeszkednek egymáshoz, és egyben a valósághoz is, hiszen például a különböző virtuális objektumok még árnyékot is vetnek a valódi világra. Illetve, hát úgy tűnik, mert nyilván az árnyék is csak virtuális.

Az Apple láthatóan tényleg mindenre gondolt. A fényképek megtekintésekor például a valódi környezet elsötétül némileg, és persze minden fotó és videó kicsinyíthető és nagyítható, így filnézéskor akkora virtuális képernyőt rakhatunk magunk elé, mintha moziban ülnénk.

Forrás: Apple

A bemutató alapján a Vision Pro segítségével teljesen új módon kommunikálhatunk másokkal, és persze teljesen máshogy léphetünk kapcsolatba a különböző alkalmazásokkal. Teljesen elhagyhatjuk a kijelzőkre épülő készülékeket, hiszen bármilyen szobában, bármilyen környezetben megjelenhetnek a kívánt alkalmazások. Ezzel a másokkal, például kollégákkal való együttműködés is egészen megváltozhat.

A kezelése meglepően egyszerűnek tűnik, hiszen például szimplán a tekintetünkkel, kézmodulatokkal, illetve az Apple Watch-hoz hasonló koronával lehet vezérelni.

Forrás: Apple

A hardver is meglehetősen impresszívnek tűnik. A különleges üveg, alumínium, valamint puha szövetek kombinációjából kialakított eszköz ránézésre meglehetősen kényelmes lehet. A két kijelzője szemenként nagyobb felbontást kínál, mint egy-egy 4K-s tévé, és persze az egész tele van pakolva kamerákkal is kijelzőkkel, hogy érzékelje a külső világot. A feldolgozáshoz szükséges hardvert beleépítették, mint ahogy az akksit is, de készült hozzá egy külső akksi is, amire csatlakoztatva még tovább bírja. Ehhez kábelen keresztül csatlakozik, és szimplán becsúsztatható a zsebünkbe, így menet közben nem a fejünket terheli a súlya.

Mindez nagyon impresszív a bemutató alapján és tényleg rengeteg lehetőség lakozik a kiterjesztett valóságban. Azonban nem ez az első ilyen termék, de az Apple hardveres tudásával és meglévő szoftveres ökoszisztémájával ez lehet az első, aminek talán tényleg értelme is van. Már csak azt kell megnéznünk, hogy élőben is annyira jól működik-e, mint ahogy bemutatták.