Egyre több memóriakártyát adnak el

Vágólapra másolva!
A memóriakártyák forgalma a következő években jelentősen bővülni fog, mivel egyre nő azon digitális termékek, fényképezőgépek, multimédiás mobiltelefonok, notebookok és videokamerák iránti kereslet, amelyekben ezeket használják.
Vágólapra másolva!

Nelson Chan, a flashmemóriákat gyártó SanDisk cég elnöke egy budapesti sajtótájékoztatón elmondta, adataik szerint az ilyen típusú kártyákból tavaly világszerte 131 millió darabot adtak el, mintegy 3,6 milliárd dollár értékben. A SanDisk árbevétel szerinti részesedése 28 százalékot tett ki, amivel megelőzte a 19 százalékos és 13 százalékos részesedéssel bíró második Toshibát és a harmadik helyen álló Sonyt.

A termékeit Magyarországon is forgalmazó amerikai társaság szerint a kártyák egyre olcsóbbak lesznek a jövőben, s például egy 256 megabytes eszköz ára 2006-2007-re a jelenlegi 100 dollárról 10 dollárra csökken. A vállalat előrejelzése szerint 2008-ban már több mint 100 millió digitális fényképezőgépet adnak el az idei 68,4 millióval szemben, míg az értékesített multimédiás mobiltelefonok száma az ez évi mintegy 200 millióról 600 millióra nő.