Kompakt kamerákat mutatott be az Olympus

Vágólapra másolva!
Öt új kompakt kategóriájú modelljét mutatta be az Olympus, melyek között talán éppen a kis mju sikerén felbuzdulva több extravagáns megjelenésű darab is található.
Vágólapra másolva!
Forrás: [origo]
Olympus C-480

A kezdő fotósok számára készített belépőszintű Olympus C-480-as modell jó ár-érték arányával hívja fel magára a figyelmet. A 4 megapixeles CCD-vel készülő gép objektívje 3-szoros zoomátfogású, amellyel szuper makró felvételi módban akár 2 centiméteres tárgytávolságból is készíthető fénykép. A képek gyors feldolgozásáról a már jól ismert TruePic TURBO processzor gondoskodik. A gépen szokásos expozíció-vezérlési programok rendelkezésre állnak, de ennek beállításán kívül minden tekintetben automata a C-480-as. Az elkészülő felvételeket a fényképező 1,8 coll átmérőjű, 80-ezer képpontos LCD-n jeleníti meg és saját belső, 14MB-os memóriájában tárolja, vagy a kiegészítőként vásárolható xD kártyára menti. Energiaforrásként a géppel ceruzaelem-, vagy akkumulátor használható. Megjelenése az üzletekben márciustól várható 200 dollár körüli áron.

Az Olympus a tavalyi Photokina szakkiállításon jelentette be új termékcsoportját, melyet az Easy Imaging System névre keresztelt. Az új filozófia szerint fejlesztett termékek a fotózás, nyomtatás, archiválás folyamatából a számítógépet teszik nélkülözhetővé. Ennek az elvnek maradéktalanul megfelel a most bemutatott IR-300 típus és a hozzá kapcsolódó dokkoló egység, illetve S-DVD-100 jelzésű apró DVD-író. A fényképező érzékelőjének felbontása 5 megapixel, 3-szoros zoommal szerelt optikája a házon belül mozog, így nem áll ki az előlap síkjából. A mozgóképrögzítés során használható egy speciális digitális képstabilizátor is, amely kiszűri a kézremegésből származó zavaró mozgásokat. A beépített 16 megabájtos belső memórián kívül a masina xD kártyák fogadására is képes. Az IR-300-as fényképezőgép 350 dolláros, a DVD-író pedig 400 dollár körüli összegért lesz kapható a gyártó közleménye szerint.

Forrás: [origo]
Olympus FE-5500

Manuális és az automata beállításokra is lehetőséget ad az Olympus C-500-as digitális fényképezőgépe, amely várhatóan alacsony árával fog hódítani a piacon. A készülék legmarkánsabb ismertetőjegye a különleges formájú, szögletes markolat. Az 5 megapixeles felbontás és a 3-szoros optikai zoom mellett a C-500 minden olyan képességgel rendelkezik, ami egy átlagos fotós elvárásai között szerepelhet. A képek a masina 14 megabájtos belső memóriájába, vagy xD kártyára menthetők el, a gépet két darab ceruzaelemről/akkumulátorról működtethetjük. Az Olympus C-500 Zoom márciustól lesz kapható 280 dollár körüli áron.

Érdekes dizájnnal, ultravékony kivitelben készül az új Olympus FE-5500. A digitális fényképező 3-szoros optikájának frontlencséje - meglehetősen szokatlan módon -, az objektív tubusát lezáró lemez apró nyílásán kukucskál ki. Az FE-5500 5 megapixeles képérzékelővel rendelkezik, a fotókat a hátoldali 2 collos LCD-jén lehet meg komponálni. A 14 megabájtnyi belső memória opcionális xD memóriakártyával bővíthető ki. A májustól kapható fényképező 300 dolláros áron, lítium-ion akkumulátorral és hálózati töltővel kerül majd forgalomba.

Forrás: [origo]
Olympus mju-mini S

Az Olympus az [origo] Digifotón is bemutatott, trendi megjelenésű [mju]-mini némileg feltupírozott változatát is bemutatta. A gép különleges formavilága továbbra is megmaradt új színei azonban elegánsabb megjelenést kölcsönöznek a készüléknek. Az apró, s mindössze 165 grammos fényképező 5 megapixeles érzékelővel készül. Objektívje az elődhoz hasonlóan kétszeres zoomátfogású és a keresőként a hátoldalon elhelyezett, 160 fokban is jól látható, 1,8 collos LCD mérete sem változott. A gép szolgáltatásai között számos motívumprogramot találni, salkalmas mozgókép felvételére az alkalmazott xD memóriakártya kapacitásáig. A [mju]-Mini Digital S piacra kerülése áprilisban várható, körülbelül 350 dolláros áron.