Tömzsi fényképező sallangok nélkül

Vágólapra másolva!
Mindössze négy megapixeles a Canon belépőszintű digigépe, a PowerShot A430, mégis remek képeket készít és sokáig bírja elemcsere nélkül.
Vágólapra másolva!

A világ legnagyobb fényképezőgép-gyártója öt évvel ezelőtt indította útjára a PowerShot A-sorozatot, mely azóta az olcsó, ugyanakkor jó minőséget nyújtó digitális eszközök szimbóluma lett több szaklap véleménye szerint. Az év elején öt új taggal bővült a sorozat, ahogyan arról mi is beszámoltunk.

Ezúttal a PowerShot A430-as típus járt nálunk: erről a verzióról azt érdemes elöljáróban megjegyezni, hogy a termékpaletta legfrissebb darabjai közé tartozik, és az egyik legolcsóbb Canon fényképező jelenleg.

Külső kialakítás, fogás

Az új A430-as bizony nem tartozik a legkecsesebb kütyük közé, elvégre a lekerekített téglára emlékeztető gép nem kevesebb, mint négy centiméter vastag. Szerencsére ennek ellenére nem nehéz, akkumulátorokkal együtt mindössze 210 grammot mutat a mérleg. A masina előnyére válik, hogy több színben is elérhető: az ezüst, arany, piros, illetve kék változatok közül az utóbbi járt nálunk.

A design végletesen egyszerű, vagyis meglehetősen kevés kezelőszerv található a külső vázon, például még a zoom funkció sem kapott külön gombokat. A nem anyanyelvi angol felhasználókat pedig az zavarhatja, hogy egyes gombok mellett csupán rövidítések szerepelnek, így túl egyértelmű a kezelés.

Forrás: [origo]

Átlagon felüli optika, élességállítás

A gazdaságos Canon kamera pozitívumai közé tartozik, hogy a szokásos alsókategóriás gépekkel szemben négyszeres optikai zoommal látták el. Sajnos ennek átfogása már kevésbé tökéletes, hiszen kisfilmes értékeken számolva 39 - 156 milliméteres tartományban enged fotózni. Sokszor bizony ennél jóval szélesebb látószögre van szükség, az ideális érték minimum 35 milliméter, de inkább ennél is kevesebb lenne.

Ettől eltekintve nagyon jó minőségű a Canon objektív, ugyanis az áltagosnál kevésbé jellemző rá a torzítás, illetve egyéb hibákat sem mutat zavaróan, többek között az ellenfényben jelentkező lilás elszíneződés is jobb a kategóriában megszokottnál.

A kis szerkezet meglepően gyors, különösen fogyasztói árát tekintve: a be-, illetve kikapcsolási idő rövid, és az exponálógomb lenyomása, és a kép elkészülése között intervallum (másnéven a shutter lag) is minimális.

Forrás: [origo]

Apró digitális kijelző, optikai kereső

A Canon A430 kétféle lehetőséget kínál a fényképek komponálására: a hátoldalán optikai és digitális kereső egyaránt helyet kapott. Az LCD monitor minősége sajnos hagy némi kívánnivalót maga után, ugyanis mindössze 1,8 coll az átmérője, és felbontása is csak 77 ezer pixel. Erős napfényben már nehezen használható, viszont ilyenkor jön jól a viszonylag nagy optikai kereső, melyet szerencsére nem az LCD fölé, hanem a digigép bal feslő sarkába tettek, így könnyebben bele lehet nézni.

Hagyományosan az átnézeti keresőt akkor is szokás használni, amikor lemerülőben van az áramforrás, viszont ez az új PowerShot esetében ritkán fordul elő. A két darab ceruzaelemmel, illetve ennek megfelelő méretű NiMH akkumulátorral egyaránt működtethető masina 2500 mAh kapacitású akkuk használatával a specifikáció szerint 360 fénykép rögzítésére képes.

Forrás: [origo]

Alapszintű funkciók

A PowerShot A-sorozat alapvetően hobbifotósoknak készült, illetve olyanoknak, akik nem szeretik felülbírálni a gép döntéseit, és mindent az automatikára bíznak. Ennek megfelelően az A430-as sem rendelkezik manuális expozícióállítási lehetőséggel, bár a fehéregyensúly, illetve a fényérzékenység szabadon változtatható az úgynevezett Manual módban.

A teljesen automata, illetve a megtévesztő elnevezésű Manual üzemmódokon kívül nyolcféle téma módot is kapott a fényképező, többek között portré, éjszakai felvétel, beltér, strand, és tűzijáték megörökítésére alkalmas beállításokkal.

Mozgóképfelvételre nem ajánlott

Belépőszintű modellről van szó, és talán ezzel magyarázható, hogy korlátozottak a videófelvételi lehetőségei. A Canon gépével legfeljebb egy gigabájt méretű filmet lehet rögzíteni, és az optikai zoom nem használható felvétel közben. Az elérhető legjobb minőség 640x480 pixeles mozgókép, 10 kép/másodperces sebességgel, vagyis ennél a beállításnál leginkább múlt századi némafilmre emlékeztet majd az eredmény. Valódi filmes hatást, vagyis 30 kép/másodperces sebességet csupán 320x240-es felbontásban lehet elérni.

Érdekesség viszont a Color Accent és a Color Swap funkció: az előbbi esetében alapvetően fekete-fehér lesz a készülő film, de egy szín kiválasztható, melyre ez hatás nem vonatkozik. Az utóbbi esetében pedig egy adott színt lehet egy másik szabadon választottra cserélni a videón.

Forrás: [origo]

Végszó

Összességében tehát egy jól használható, alapszintű fényképezőként mutatkozott be a Canon PowerShot A430, melynek egyik legnagyobb előnye az ára: Magyarországon jelenleg bruttó 40 ezer forint körüli összegért lehet megvásárolni a szakboltokban. Ennyi pénzért az átlagnál jobb képminőséget és szélesebb zoomtartományt kínál a japán vállalat, ezzel is biztosítani próbálva vezető szerepét a fotós piacon.

A fényképező hátrányaként leginkább a kissé vaskos kivitelt, és a ma már aprónak számító digitális kijelzőt lehetne említeni. Aki tehát egy megfizethető, szép képeket produkáló gépet keres, annak megfontolandó választás, de nem szabad figyelmen kívül hagyni azt sem, hogy csoportképekhez nem kínál elegendő átfogást, és videózásra sem tökéletes.

Halász Dániel