Merevlemezes tippek és trükkök

"Kicsi ezüstös vagy fekete doboz, azon vannak az adatok." Nagyjából ennyi, amit általában tudunk a merevlemezekről. A következő oldalakon igyekeztünk olyan hasznos tudnivalókkal szolgálni, amelyek segítenek egy új HDD vásárlásban, a meglévő merevlemez élettartamának a megnövelésében. Összeállításunk nem beszerelési kalauz, sokkal inkább túlélési útmutató.

A legmeghökkentőbb a merevlemezekkel kapcsolatban, hogy a többi PC-s alkatrészhez képest mennyit változtak, és ugyanakkor lényegében mennyire változatlanok maradtak az eltelt évek során. Az alapvető konstrukció tekintetében a jelen merevlemezei nem sokban térnek el a 80-as évek IBM PC XT-jének 10 MB-os egységeitől. Mindazonáltal a kapacitás, megbízhatóság, gyorsaság és egyéb karakterisztikák tekintetében a merevlemezek talán még többet is fejlődtek, mint a PC többi alkatrésze. Azért, hogy megértsük a merevlemezekkel kapcsolatos buktatókat, illetve azt, hogy hol és miért kell rájuk vigyázni, tisztában kell lennünk az alapvető felépítéssel. A cikkben az otthoni gépekben és a noteszgépekben manapság már egyeduralkodónak mondható, ATA (IDE) felületű meghajtókat tárgyaljuk.

Felépítés

Miért hívják winchesternek?

A merevlemezeket gyakran becézzük úgy, hogy "winchester". De miért? Nos, 1973-ban az IBM bemutatta a Model 3340-es meghajtóját. A berendezésnek két különálló tengelye volt. . Mindkettő kapacitása egyenként 30 MB volt. Éppen ezért gyakran csak úgy emlegették, mint "a 30-30"-ast. A winchester becenév pedig már innen származik, utalásként a híres 30-30-as Winchester ismétlőpuskára.


A merevlemezekben kör keresztmetszetű, lapos lemezeket találunk; ezeket mindkét oldalukon olyan bevonattal látták el, amely mágnesesen úton képes információ tárolására. Ezek a lemezek a szerkezet névadói. A közepükön található lyuknál fogva egy tengelyhez csatlakoznak. A tengelyt - és természetesen vele a lemezeket - egy közvetlenül, mindennemű áttételt vagy szíjhajtást nélkülözve hozzá kapcsolódó motor forgatja nagy sebességgel. Fejeknek nevezett speciális elektromágneses író-olvasó eszközökkel rögzítik az információt a lemezeken, majd olvassák vissza azokat onnan. Mivel az esetek túlnyomó többségében a lemezek mindkét oldalát kihasználják az adatok tárolására, így minden lemezhez két fej tartozik, mindkét oldalára egy-egy. A fejek egy csúszkának (slider) nevezett aprócska fémlapocska végén találhatóak, míg a csúszkák a karokra vannak rögzítve. A karok közös mechanikára vannak szerelve, amely valamennyi kart - és így természetesen a fejeket is - egyszerre mozgatják. Ez az oka annak, hogy egy adott időben csupán egyetlen fej ír, illetve olvas a merevlemezben. Hogy éppen melyik, azt a meghajtó elektronikája szabályozza. Míg a fentebb említett összes alkatrész a meghajtó belsejében, egy portól és szennyeződésektől jól védett helyen helyezkedik el, addig az elektronika az esetek többségében jól láthatóan, kívül, a meghajtó alján kap helyet, a csatlakozókkal egyetemben.

A lemezeken az információt koncentrikus körökben írják fel, mely köröket sávoknak (track) hívnak. Mivel egy sáv túl sok információt tárol ahhoz, hogy megfeleljen a legkisebb egységnek a lemezen, ezért minden sávot további kisebb darabokra osztanak fel, ezek a szektorok. Normálisan a szektor a legkisebb önállóan címezhető, információtároló egység a lemezen, és szokásosan minden szektor 512 bájtnyi információt tárol. Az első PC-s merevlemez mindössze 17 szektort tárolt sávonként. Manapság egy-egy sáv szektorok ezreiből áll.

Az első PC-kben 5,25 collos méretű meghajtókat használtunk, míg manapság az átlagos méret a 3,5 collos. Ezek a méretek nem a merevlemez-meghajtó valós dimenzióira utalnak, hanem sokkal inkább arra, hogy a HDD a fenti méretű, a floppymeghajtók beszerelésére alkalmas bölcsők közül melyikben fér el. A hordozható gépek meghajtóinak a szabványos mérete a 2,5 coll, de az ennél lényegesen kisebb 1,8, sőt 1 collosak is egyre gyakoribbnak mondhatók, köszönhetően a noteszgépgyártók végtelen harcának a "könnyebbért és kisebbért".

Előző
Következő