Az Apple kivonja a piacról stílusteremtő gépét

Vágólapra másolva!
Az Apple leállt a korábban népszerű 15 collos képernyős, első iMac számítógépének árusításával. A cég ezentúl csak a laposképernyővel szerelt új változatot értékesíti.
Vágólapra másolva!

Forrás: ORIGOAz Apple tegnaptól felhagyott hagyományos 15 collos képátlójú katódsugárcsöves (CRT) monitorral szerelt iMac számítógépének árusításával, s eltávolította a terméket online boltjából is (bár oktatási intézmények továbbra is rendelhetik a gépet). A jellegzetes formájú Apple gépet a gyártó még 1998-ban dobta piacra, s alapjai és kinézete azóta sem sokat változott, bár az évek során a gépet olyan extrákkal is felszerelték, mint a FireWire port, a CD-író/DVD-olvasó meghajtók, illetve a gyorsabb processzorok. Míg debütálásakor az iMac 1300 dollárba került, az utóbbi időben már 800 dollár körüli összegért is hozzá lehetett jutni. A termék megjelenését követő hároméves siker nagyban hozzájárult ahhoz, hogy az Apple a vezető számítógépgyártók között maradhasson.

A gyártó 2002 januárjában dobta piacra az eredetire egyáltalán nem hasonlító, laposképernyővel felszerelt új, felsőkategóriás iMac-et, illetve később az eMac nevű modellt. Ez utóbbi kinézetében nagyban hasonlít az eredeti iMac-re, ám 17 collos CRT-képernyővel rendelkezik, és kifejezetten otthoni felhasználásra és oktatási intézményeknek szánja az Apple.