Kék lézer kerül a Playstation 3-ba

Vágólapra másolva!
A Sony közlése szerint a vállalat Playstation nevű játékgépének jövőre bemutatkozó, harmadik generációs változata az akár 50 gigabájt adat tárolására is alkalmas Blu-ray lemezeken árulják majd a játékokat.
Vágólapra másolva!

A japán gyártó ezen a héten az új generációs optikai lemezes szabvány mögött álló Blu-ray Disc Alapítvány tokiói sajtótájékoztatóján közölte, hogy következő generációs játékgépeibe kéklézeres technológiát használó lemezmeghajtók kerülnek majd. A csak olvasható, BD-ROM néven ismert Blu-ray lemezeket a jelenleg elterjedt DVD-k utódjának tartják, s a nagyobb gyártók várhatóan már az idei év végén piacra dobják az ezeket támogató, csak filmlejátszásra alkalmas eszközeiket.

Konzolgépek a Katalógusbanhttp://vizsla.origo.hu/katalogus/009/039

Elemzők szerint azzal, hogy a Sony új játékgépében a Blu-ray technológiát használja fel, jelentősen támogatja majd a lemezformátum elterjedését. A japán gyártó hasonlóképp járult hozzá a DVD sikeréhez is, melyet jelenleg kapható Playstation 2 konzolaiban is alkalmaz. A Blu-ray-lemezek kétféle - egy- és kétrétegű - változatban lesznek elérhetők, s 25, illetve 50 gigabájt adat tárolására lesznek képesek. A vállalat idén júliusban bejelentette, hogy a Playstation 3 első működő példányát 2005 március 31-én mutatja be Japánban, később pedig a gép a videojáték-iparág legrangosabb eseményén, a Los Angeles-i E3 kiállításon is debütálni fog.