Számítógép az autóban

Vágólapra másolva!
A számítógépekkel, méretük csökkenésének köszönhetően, egyre több helyen találkozhatunk - például autónkban is. A különféle biztonsági berendezéseket, a motort mind-mind speciális minikomputerek vezérlik, ám a barkácsoló kedvű felhasználók akár egy Windowst futtató PC-t is beépíthetnek gépkocsijukba.
Vágólapra másolva!

Az autórádiók manapság már szinte minden új és régebbi gépkocsiban megtalálhatók, az újonnan vásárolt kocsik zömét pedig már CD-lejátszóval szállítják. A fejlettebb típusok pedig akár az mp3-állományokkal is elboldogulnak, ezekkel pedig akár 10-15 órányi zenét is magával vihet útravalóul az autótulajdonos.

A legtöbb ilyen autós kiegészítő úgynevezett célgép - csak és kizárólag egyetlen funkciót kínál: a hifi lejátssza a CD-t és a rádiót, a GPS-navigációs rendszer pedig például a helyes útvonal megtalálásában segédkezik. Mennyivel sokoldalúbb ennél otthoni számítógépünk, amely egyszerre lehet hifi-torony és videó, tévé és telefon - milyen szép is lenne, ha ezt a rengeteg tudást autónkba is beépíthetnénk. Szerencsére ez nem lehetetlen, elsősorban a sok lelkes barkácsolónak köszönhetően, akiknek a munkájára alapozva megszületett az autóba építhető PC.

Ez az eszköz nem más, mint egy hagyományos notesz- vagy asztali számítógép, oly módon átalakítva, hogy az autóban is használható legyen. Az általa nyújtott szolgáltatások kínálata igen bőséges, általában a következőkkel találkozhatunk: a rádió- és zenehallgatás, valamint a legkülönfélébb formátumú (például DVD, DivX) filmek lejátszása általánosnak tekinthető, ezekhez társulhat a tévézés és a mobilinternet használata is. Ha van valamilyen GPS-eszközünk, akár navigációs berendezést is barkácsolhatunk a kocsiba.

Mit tehetünk, ha mindezek felkeltették érdeklődésünket? Attól függően, hogy mennyire szeretünk barkácsolni, két út áll előttünk: egy "bolti" konfiguráció megvétele és beszereltetése, illetve egy saját masina összeállítása.

Forrás: [origo]
Egy CarPC-konfiguráció, tápegységgel

Hol vehetjük meg?

Mivel tőlünk nyugatabbra egyre nagyobb a fizetőképes kereslet ezen masinák iránt, az interneten keresztül akár egy előre összeállított, kész konfigurációt is megrendelhetünk, például a német Cartft.com-on vagy a brit Linitx.com honlapon. Itt szinte minden létező alkatrészt és összeállítást megvásárolhatunk, de ha nem akarunk külföldről rendelni, egyes alkatrészeket itthon is megkaphatunk.

A kínálatot böngészve megfigyelhetjük, hogy a legtöbb megoldás a Via EPIA és a mini-ITX platformokon alapul. Ezeknek az autós használat szempontjából igen kedvező tulajdonságuk, hogy alacsony fogyasztásúak, kompakt méretekkel bírnak, s az ilyen konfigurációkban használt lapkák mérsékelten melegednek - így nem igényelnek komolyabb hűtést. Ha egy komplett egység megvásárlása mellett döntünk, általában 1000-1200 euró, azaz 250-300 ezer forint körüli összeget kell kifizetnünk, bár egy ilyen rendszer már magában foglalja a számítógépet, a lapos monitort, a GPS-vevőt, illetve a tápegységet. Erre rájön még a legalább 10-20 eurós szállítási díj és a beszerelés költsége, amely a hazai műhelytől és a megálmodott elrendezés bonyolultságától függően 20 ezer forinttól a csillagos égig bármilyen összeg lehet.