Amerikai vásárlók csoportja beperelte az Apple céget, mondván a gyártónak tudomása volt arról, hogy a nemrég bemutatott iPod Nano zenelejátszók egy szériája hibásan került a boltokba.
![Forrás: [origo]](http://static1.origos.hu/i/0509/20050926torottipo.jpg)
iPod Nano sérült kijelzővel
A Reuters híradása szerint néhány amerikai vásárló egy kaliforniai bíróságon a múlt szerdán indított keresetet az Apple ellen. Mint ismeretes, a gyártó még szeptember elején dobta piacra az iPod zenelejátszó vékony, flashmemóriát használó változatát, a Nanót. Nem sokkal az eszköz megjelenését követően számos panasz érkezett az Apple-höz, sok vásárló ugyanis azt tapasztalta, hogy a miniatűr mp3-lejátszó kijelzője minden magyarázat nélkül megkarcolódik és tönkremegy.
Mint később kiderült, a hibajelenség nem az összes eladott iPod Nanót, csupán egy hibás szériát érintett, s az Apple később fel is ajánlotta, hogy a sérült lejátszókat ingyenesen kicseréli egy jóra. A felperesek azonban úgy vélik, a gyártó tudatában volt a Nanóval kapcsolatos problémáknak, s a hibás példányokat szándékosan dobta piacra, hogy tartani tudja a kitűzött piaci bemutató időpontját.
A panaszos vásárlók úgy vélik, az Apple megsértette a helyi fogyasztóvédelmi törvényeket, s a hibás lejátszók árusításával megkárosította a vevőket, mivel a karcos képernyőjú iPod Nanók visszajuttatásának költségét a vásárlókra hárította. Az felperes amerikai felhasználók jogi úton azt kívánják elérni, hogy az Apple fizesse vissza nekik a postaköltséget, valamint az eszköz árát. A társaság korábbi bejelentése szerint a kijelzők sérülékenysége a szeptemberben a boltok készletein lévő lejátszók kevesebb mint egytized százalékát érintette.
[origo]
Újra támad a Matrjoska-laptop
Kétévente újra feltalálják a dizájnerek az összelegózható, formatervezett részegységekből felépíthető szuperkütyüket. Az okostelefonból és tabletből összerakható ...
Újra támad a Matrjoska-laptop
Kétévente újra feltalálják a dizájnerek az összelegózható, formatervezett részegységekből felépíthető szuperkütyüket. Az okostelefonból és tabletből összerakható ...
Újra támad a Matrjoska-laptop
Kétévente újra feltalálják a dizájnerek az összelegózható, formatervezett részegységekből felépíthető szuperkütyüket. Az okostelefonból és tabletből összerakható ...
Ennyi erővel visszatérhetnénk a bakelitlemezhez
Magyar internetezők is tüntetnek a hamisítás elleni nemzetközi megállapodás, az ACTA-egyezmény ellen szombaton. Az ellenzők szerint a megállapodás kötelezné a hazai ...
Villáskulcsot és koponyaprotézist is készít a zuglói 3D-nyomtató
Láncfűrészházat, autóalkatrészeket, akciófigurát, de akár fogpótlást és koponyaprotézist is lehet nyomtatni azokkal a professzionális 3D-nyomtatókkal, amelyek a ...
Így védheti meg gyerekét az interneten
Gyermekböngészővel, Facebook-ellenőrrel és játékok elindítását is blokkoló tartalomszűrő szoftverrel lehet gyerekbaráttá tenni a számítógépet. Egy jól feltelepített PC-n ...
Az interneten tovább repül a Malév
A Malév gépei péntektől már nem szállítanak utasokat, a cég járatait szimulátoron indító virtuális légitársaság azonban a téli menetrend alapján folytatja működését. A ...
Halálos fenyegetéssel sem lehet megállítani a Pirate Bayt
"Megjártuk a poklot, visszatértünk, és erősebbek vagyunk mint valaha" - írták a Pirate Bay torrentszájt ismeretlen működtetői, miután az oldal alapítóinak ...
Óvja meg kütyüit a fagyhaláltól!
A legdrágább okostelefon vagy laptop is tönkremehet, ha a mínusz tizenöt fokból a lakás melegébe cipeljük, sőt a pendrive-nak, hurcolós winchesternek is árthat a hideg. ...
Óvatos ígéret a Nokia új csúcstelefonja
Csúcstechnológiai szobor, műanyagba öntött csoda a Nokia új okostelefonja, amelyen először fut Windows Phone 7 szoftver. A gyakorlatilag még üres szoftverbolt miatt ...
Közel van már a mobilba épített projektor
A 3M legújabb zsebprojektora még nem tökéletes, de már képes volt velünk elhitetni: nemsokára az okostelefonunk is alkalmas lesz házimozizásra.
Digitális kamera nélkül is mindent látott Amerika
Hogyan lehetett megfigyelni a világot egyetlen bitnyi digitális információ nélkül? A hatalmas optikákkal és trükkös megoldásokkal működő amerikai kémműholdak ...
Hoz-e magyar netcenzúrát az ACTA-egyezmény?
Nem értenek egyet egymással a hazai szakértők abban, hogy a csütörtökön Magyarország által is aláírt hamisítás elleni egyezmény életbe lépését követően lehetővé teszi-e ...
Hamis Anonymous fenyegette a Facebookot
Kibertámadásokkal fejezi ki politikai álláspontját a több ezer taggal rendelkező, vezető nélküli hacktivista csoport. Az aktivistaszervezet amerikai minisztériumok és ...
Rengeteg akkumulátort végez ki a hideg
Ha négy évnél idősebb az autó akkumulátora, a hideg bármikor tönkreteheti.
Mit bír el a jég?
Félméteres jégvastagság kellett volna, hogy a jégre merészkedő Hummerek a felszínen maradjanak.
Elnézést kérek mindenkitől
Nincs szükség gazdasági fordulatra, a reformoknak idő kell Cséfalvay Zoltán, az NGM államtitkára szerint.