Hatszor annyian cserélik vissza a Motorola és az Apple első zenelejátszós telefonját, mint bármely más mobil eszközt.
A Motorola ROKR ("rocker") fogadtatása mégsem volt olyan kedvező, mint azt a gyártó várta: ugyan a szeptember 7-én bemutatott készülékből több mint negyedmillió példányt adtak el világszerte, sokan visszacserélik a telefont - adta hírül a CNN. Az elemzők szerint a vevők leginkább a mobil kapacitásával elégedetlenek, mivel a ROKR csupán 100 zeneszám tárolására képes. Ezzel szemben a zenelejátszós mobillal egyszerre bemutatott, mobiltelefont nem tartalmazó iPod Nano hordozható zenelejátszó 4 gigabájtos flash-memóriája 1000 szám tárolására képes, nagyjából ugyanazon az áron.
Maga Ed Zander, a Motorola vezérigazgatója is beismerte, hogy elhibázták a ROKR reklámkampányát: a készüléket Madonnával hirdetik, és a vásárlókat abba a hitbe ringatják, hogy a telefon kapacitása és képességei megegyeznek egy iPodéval. A cég vezetője szerint nem hangsúlyozták eléggé, hogy a ROKR jóval kevesebb zene tárolására képes. Az egyre okosabb hordozható zenelejátszók viszont mind szebbek, mind okosabbak, mint a Motorola, ráadásul a mobiltelefon-gyártó korábbi modelljei is jobban néznek ki.
Az ünnepekben még bíznak
Az elemzők szerint így sem a ROKR tudása, sem dizájnja nem nyűgözte le eléggé a felhasználókat, ráadásul szoftverével is sok probléma volt - ezzel magyarázható, hogy hatszor annyian viszik vissza a boltokba, mint más mobiltelefont. A találgatások szerint az Apple szándékosan korlátozta a készülék tárolókapacitását, hogy ne teremtsen konkurenciát saját termékeinek, amit egyik cég sem erősített meg. A Motorola mindenesetre további, nagyobb memóriájú zenelejátszós telefonok megjelentetését is tervezi, és a karácsonyi szezontól várják az egyelőre nem túl sikeres bemutatkozó modell eladásainak felfutását.
[origo]
Újra támad a Matrjoska-laptop
Kétévente újra feltalálják a dizájnerek az összelegózható, formatervezett részegységekből felépíthető szuperkütyüket. Az okostelefonból és tabletből összerakható ...
Újra támad a Matrjoska-laptop
Kétévente újra feltalálják a dizájnerek az összelegózható, formatervezett részegységekből felépíthető szuperkütyüket. Az okostelefonból és tabletből összerakható ...
Újra támad a Matrjoska-laptop
Kétévente újra feltalálják a dizájnerek az összelegózható, formatervezett részegységekből felépíthető szuperkütyüket. Az okostelefonból és tabletből összerakható ...
Ennyi erővel visszatérhetnénk a bakelitlemezhez
Magyar internetezők is tüntetnek a hamisítás elleni nemzetközi megállapodás, az ACTA-egyezmény ellen szombaton. Az ellenzők szerint a megállapodás kötelezné a hazai ...
Villáskulcsot és koponyaprotézist is készít a zuglói 3D-nyomtató
Láncfűrészházat, autóalkatrészeket, akciófigurát, de akár fogpótlást és koponyaprotézist is lehet nyomtatni azokkal a professzionális 3D-nyomtatókkal, amelyek a ...
Így védheti meg gyerekét az interneten
Gyermekböngészővel, Facebook-ellenőrrel és játékok elindítását is blokkoló tartalomszűrő szoftverrel lehet gyerekbaráttá tenni a számítógépet. Egy jól feltelepített PC-n ...
Az interneten tovább repül a Malév
A Malév gépei péntektől már nem szállítanak utasokat, a cég járatait szimulátoron indító virtuális légitársaság azonban a téli menetrend alapján folytatja működését. A ...
Halálos fenyegetéssel sem lehet megállítani a Pirate Bayt
"Megjártuk a poklot, visszatértünk, és erősebbek vagyunk mint valaha" - írták a Pirate Bay torrentszájt ismeretlen működtetői, miután az oldal alapítóinak ...
Óvja meg kütyüit a fagyhaláltól!
A legdrágább okostelefon vagy laptop is tönkremehet, ha a mínusz tizenöt fokból a lakás melegébe cipeljük, sőt a pendrive-nak, hurcolós winchesternek is árthat a hideg. ...
Óvatos ígéret a Nokia új csúcstelefonja
Csúcstechnológiai szobor, műanyagba öntött csoda a Nokia új okostelefonja, amelyen először fut Windows Phone 7 szoftver. A gyakorlatilag még üres szoftverbolt miatt ...
Közel van már a mobilba épített projektor
A 3M legújabb zsebprojektora még nem tökéletes, de már képes volt velünk elhitetni: nemsokára az okostelefonunk is alkalmas lesz házimozizásra.
Digitális kamera nélkül is mindent látott Amerika
Hogyan lehetett megfigyelni a világot egyetlen bitnyi digitális információ nélkül? A hatalmas optikákkal és trükkös megoldásokkal működő amerikai kémműholdak ...
Hoz-e magyar netcenzúrát az ACTA-egyezmény?
Nem értenek egyet egymással a hazai szakértők abban, hogy a csütörtökön Magyarország által is aláírt hamisítás elleni egyezmény életbe lépését követően lehetővé teszi-e ...
Hamis Anonymous fenyegette a Facebookot
Kibertámadásokkal fejezi ki politikai álláspontját a több ezer taggal rendelkező, vezető nélküli hacktivista csoport. Az aktivistaszervezet amerikai minisztériumok és ...
Rengeteg akkumulátort végez ki a hideg
Ha négy évnél idősebb az autó akkumulátora, a hideg bármikor tönkreteheti.
Mit bír el a jég?
Félméteres jégvastagság kellett volna, hogy a jégre merészkedő Hummerek a felszínen maradjanak.
Elnézést kérek mindenkitől
Nincs szükség gazdasági fordulatra, a reformoknak idő kell Cséfalvay Zoltán, az NGM államtitkára szerint.