Textilbillentyűzetet kaphat az ultramobil PC

Vágólapra másolva!
Egy brit cég fejleszt ultrakönnyű, speciális szövetből készült billentyűzetet az Origami ultramobil PC-khez.
Vágólapra másolva!

A Microsoft bejelentette, hogy egy brit hardvergyártóval együttműködésben fejleszt könnyű, textilből készült billentyűzetet az Origami kódnéven bejelentett ultramobil PC-hez, amelyeket a hannoveri CeBIT-en mutattak be a nagyközönségnek - adta hírül a ZDNet. Az UMPC-k ugyanis az érintőképernyőn kívül nem rendelkeznek más szövegbeviteli eszközzel. Ugyan ez a tulajdonsága teszi valóban ultramobillá a mindössze notesz méretű, teljes értékű PC-t, de meg is nehezítheti használatát.

Az Eleksen nevű, London közelében működő periféria-gyártó egy olyan speciális, elektromos impulzusok vezetésére képes textíliát fejlesztett ki, amelyből mobiltelefonokhoz, PDA-khoz és az újfajta UMPC-hez is lehet billentyűzetet készíteni. A textilbillentyűzet USB-porton keresztül csatlakoztatható a készülékekhez, szállításhoz pedig össze lehet tekerni. Mivel nem csak nyomásra, hanem egyéb kézmozdulatokra is reagál, akár az érintőképernyő bizonyos funkcióit is átveheti: így például mutatóujjal rajzolni is lehet vele a készüléken, vagy gesztusokkal irányítani azt.

Forrás: Eleksen
Gyűrhető, csavarható textilszenzor

"Ha műanyag billentyűzetet csatlakoztatunk (az UMPC-hez), akkor már nem sokban különbözik egy kisméretű laptoptól. Az Eleksen billentyűzetével viszont ugyanolyan vékony és könnyű marad" - nyilatkozta Andrew Newman, a cég egyik képviselője. A Microsoft még nem állapodott meg a brit céggel, hogy a különböző gyártók által készített Origamikat ilyen billentyűzettel szállítsák majd, de már folynak a terjesztési stratégiával kapcsolatos tárgyalások.