Sokat spórolhat, ha jövőre vesz új DVD-t

Vágólapra másolva!
Az új generációs DVD-lejátszók első példányait már a jövő héttől meg lehet venni itthon, igaz, több mint tízszeresébe kerülnek a hagyományos típusoknak. A teljes élményhez hétszázezres tévé sem árt, aki azonban kibírja tavaszig, jelentős összegeket spórolhat. Addigra legalább az első filmek is megérkeznek.
Vágólapra másolva!

A Samsung bemutatta első új generációs asztali DVD-lejátszóját, mely a napokban Magyarországon is kapható lesz. A BD-P1000-es típus az újfajta lemezek közül a Blu-ray (BD) formátumúakat képes fogadni, és a digitális fényképezők memóriakártyáját is bele lehet helyezni. A Samsung lejátszójával megfelelő tévén akár ötször akkora felbontásban lehet nézni a filmeket, mint egy hagyományos DVD-vel, ami szebb képminőséget eredményez.

Mindennek azonban egyelőre meglehetősen magas az ára: maga a lejátszó 330 ezer forint körüli összegbe kerül - ez nagyjából tízszerese egy hagyományos asztali DVD-nek. Egy hozzá való, nagy felbontást támogató LCD-televízió a gyártótól 700 ezer forintot kóstál. Ezen kívül ha még nincs, egy házimozi-hangfalszettre is szükség van - ez szintén legalább további 100-200 ezer forintos kiadást jelent.

Forrás: Samsung
Csak illusztráció: balra a DVD, jobbra a Blu-ray képe

Az első Magyarországon kapható Blu-ray-lejátszó bemutatása kapcsán összeszedtük, amit az új generációs DVD-kről tudni érdemes.

Miért jó az új DVD?

Forrás: [origo]
Blu-ray lemez

A lemezekből kétféle típus létezik, a Blu-ray és a HD DVD: ezek a korábbinál rövidebb hullámhosszú, kék lézert használnak, amely a piros lézernél jobban fókuszálható, így lehetővé teszi azt, hogy egy lemezre még nagyobb sűrűséggel lehessen felzsúfolni az adatokat. Míg a hagyományos DVD-k kétrétegű változatai legfeljebb 8,5 gigabájtot képesek raktározni, a BD-lemezeken 50 gigabájtnyi, a rivális HD DVD-ken pedig 30 gigabájtnyi adat fér el.

Bár csak vájtfülűek érzékelhetik, érdemes megemlíteni, hogy az újfajta DVD-k hangsávjait az elődtől eltérően tömörítés, azaz minőségveszteség nélkül rögzítik a filmeket tartalmazó lemezekre. Praktikusabb újítás, hogy az újfajta DVD-k menürendszerét kényelmesebben lehet majd használni: böngészésükhöz nem kell kilépni például a lemez jelenetek menüpontjába, azt kép-a-képben funkción keresztül filmnézés közben is el lehet érni.