A DreamWorks és az Imagine közös internetes céget alapított

Vágólapra másolva!
A Steven Spielberg által fémjelzett DreamWorks és a Ron Howard nevéhez fűződő Imagine Entertainment az ismert milliárdos befektető, Paul Allen segítségével olyan céget hozott létre, amely online műsorokat fog készíteni és szolgáltatni az interneten.
Vágólapra másolva!

Az új vállalkozás POP.com címen a legmodernebb videotechnika bevetésével készül meghódítani a világ internetezőit. A tervek szerint a szolgáltatás 2000 tavaszán indulna meg. A "csatorna" egyelőre szórakoztató műsorokat sugározna, egyrészt színészekre, másrészt animációra épülve. Az epizódonként 1-6 perces filmeket tetszés szerinti sorrendben, időpontban (video-on-demand) lehetne megtekinteni. A POP.com élő webes eseményeket is tervez.

Spielberg a bejelentés kapcsán elmondta: szerinte az internet végtelen lehetőségeket kínál, és személy szerint alig várja, hogy felfedezhesse a Net "erejét".

A cég vérbeli interaktív élményt ígér, chat szobákkal, azonnali üzenetküldéssel és más közösségépítő szolgáltatásokkal. A POP.com arra is lehetőséget ad majd, hogy a nézők elkészítsék saját műsoraikat, és terjesztési céllel feltöltsék a honlapra.

A szolgáltatás ingyenes lesz, bevételeit raklámokból, szponzortoktól és az elektronikus kereskedelemtől várja.

Jeffrey Katzenberg, a DreamWorks másik neves alapítója úgy jellemezte a leendő POP.comot, mint az internet MTV-jét. Míg az ismert zenei csatorna a videoklipek alfája és omegája lett, addig a POP.com az internetes szórakoztatás új formáját kívánja megteremteni.

Az új céget a Vulcan Ventures finanszírozza, amely a Microsoft egyik alapítójának cége. Paul Allen a Forbes magazin listája szerint 30 milliárd dolláros vagyonával a világ harmadik leggazdagabb embere.

A DreamWorks SKG-t 1994-ben hozta létre Steven Spielberg, David Geffen, Jeffrey Katzenberg és Paul Allen azzal a céllal, hogy a legújabb digitális technológia segítségével készítsenek mozi- és televíziós filmeket. Egyes terveik még nem váltak valóra - mint például egy új, digitális stúdió felépítése Los Angelesben -, de a stúdiónak olyan nagyszerű filmeket köszöhetünk, mint például a Ryan közlegény megmentése és a Z, a hangya. A magyar mozik nemrég mutatták be a stúdió Átok című filmjét, az Egyesült Államokban pedig éppen az American Beauty arat hatalmas sikert.

(InternetNews)

Ajánló: