Közzétették a másolásvédő technológia hibáit

Vágólapra másolva!
Ismertette a lemezipar másolásvédelmi technológiájának hiányosságait az az amerikai kutató, akit a nagyvállalatok korábban perrel fenyegettek meg. Ezzel tovább csökkent azoknak az óriáscégeknek a mozgástere, akik a szerzői jogokra hivatkozva igyekeztek rács mögé juttatni a tartalomvédő technológiák feltörőit.
Vágólapra másolva!

Edward Felten, a Princeton University munkatársaként áprilisban szerette volna közzétenni részletes munkáját, amely az SDMI tartalomvédelmi eljárás hibáiról készült. A lemezvállalatokat tömörítő szövetség, a RIAA azonban levélben figyelmeztette arra, hogyha megteszi, a digitális szerzői jogok megsértésének vádjával eljárást indítanak ellene.

A professzor nem rettent meg, és próbapert kezdeményezett a multikat tömörítő szövetség ellen. Arra kérte a bíróságot, hivatalosan is engedélyezze, hogy egy augusztusi szakmai konferencián előadás keretében ismertesse a technológia hiányosságait.

Mint beszámoltunk róla, a technológiát fejlesztő konzorcium a kidolgozott több tartalomvédő eljárás közül a legbiztonságosabbat egy hacker-verseny keretében kívánta kiválasztani. Azoknak, akik sikeresen feltörik az SDMI-vel kódolt zenefájlokat, 10 000 dollár jutalmat ajánlott fel a szervezet.

Az idén áprilisban indított per során a bíróság kimondta, hogy Feltennek és munkatársainak a szólásszabadság értelmében jogukban áll ismertetni a kutatási eredményeket.

A RIAA illetékese az ítélet kihirdetését követően félreértéssel magyarázta a történteket. Jano Cabrera elmondta, ha korábban betekinthettek volna a tanulmányba, meg sem fordult volna a fejükben egy esetleges szerzőjogi per lehetősége.

A mostani bírói döntésnek ellentmond Dimitrij Szklijarov, a nemrég Las Vegasban letartóztatott orosz informatikus esete. Az FBI a férfit azután vette őrizetbe, hogy előadást tartott az Adobe e-könyveit védő technológia hibáiról.

A moszkvai férfit 50 000 dollár óvadék ellenében szabadlábra helyezték, azonban a szerzői jog megsértésének vádját továbbra is fenntartják a hatóságok.

Korábban az [origo]-ban: