Közepes érdeklődés a GameCube iránt

Vágólapra másolva!
A Nintendo új konzoljának japán premierjét nem kísérte kirobbanó érdeklődés, de a cég képviselői elégedettek a nyitással.
Vágólapra másolva!

A cég a GameCube piacra dobásával a Sony PlayStation 2-jének egyeduralmát kívánja megtörni. A konzol debütálását egy hónapos kiterjedt reklámkampány előzte meg, azonban az időzítés balszerencsés volt: a szeptember 11-i terrorcselekmények erre az eseményre is árnyékot vetettek. A Nintendo előreláthatóan nem fog könnyű harcot vívni a piaci pozíciókért: a PlayStation 2 szárnyalása egyelőre töretlen a tavaly márciusi Japán premier óta, ezen kívül az 500 millió dolláros marketingkampány kíséretében idén ősszel érkező Microsoft Xbox is kemény diónak bizonyulhat.

A GameCube ára jelenleg 210 dollár körül mozog, ezzel körülbelül 100 dollárral olcsóbb a PS2-nél. A Nintendo nem titkolja, hogy főképp az alacsony árral igyekeznek belopni magukat a vásárlók szívébe. A konzollal együtt egyelőre három játék került forgalomba, a cég szándéka szerint ez a szám novemberre 17-re nő.

A Nintendo szóvivője elmondta, hogy idén decemberig 1,4 millió konzolt szándékoznak a szigetországi piacra dobni, elkerülve a PlayStation 2 érkezését követő kínálathiányt. A GameCube november 18-án az Egyesült Államokban is debütál.

[origo]

Korábban