Bill Gates éjfélkor eladta az első XBoxot

Vágólapra másolva!
Rajongók hosszan kígyózó sora várta éjféltől az Xbox premierjét a New York-i Times Square-en, ahol az első vásárlónak maga Bill Gates adta el a várva várt játékkonzolt. A Microsoft fő szoftvertervezője ezután több fiatallal megmérkőzött a videojátékok harcmezején.
Vágólapra másolva!

November 15-én nulla órára több százan zarándokoltak el a Toys "R" Us játékáruházba, a 44. utca és a Broadway sarkára, hogy az elsők között szerezhessék be az Xboxot, amely a Microsoft reményei szerint a világ legnépszerűbb játékkonzola lesz.

A legelső darabot Eduardo Glucksman vásárolta meg Bill Gatestől. A 20 éves fiatalember 16 órán keresztül várakozott, hogy az első lehessen. A sorban második helyen álló Ray Sanchez a mamájával érkezett, mivel a 15 éves fiút szülei nem akarták egyedül elengedni.

Bill Gates úgy érkezett a helyszínre, mint egy rocksztár: a hosszan kígyózó sor mellett elhaladva kezet rázott a vásárlókkal, és aláírásokat osztott.

Elemzők arra számítanak, hogy a Microsoft az első napon 300 ezer darabot tud eladni az Xboxból.