This Is Football 2002 döntősök

Vágólapra másolva!
Január 26-án lezajlott a 2002-es hivatalos magyar PlayStation2 focibajnokság selejtezője. A döntőbe Budapesten 38, Győrben és Miskolcon pedig 9-9 játékos jutott be.
Vágólapra másolva!

Forrás: ORIGOA TOF Productions által kiírt versenyre ingyenesen, a három helyszínen lehetett nevezni. A továbbjutáshoz a magyar válogatottal kellett legyőzni a PlayStation2 által irányított francia válogatottat, egy kétszer két perces, amatőr fokozatú játék során. A feladat teljesítését többször is meg lehetett próbálni.

Az országos döntőre február 2-án, Budapesten kerül sor. A fődíj egy PlayStation2 öt darab játékprogrammal, plusz egy 15 ezer forint értékű vacsorameghívás a Pizza Huttól.

A három különböző selejtezőből az alábbi játékosok jutottak be a döntőbe:

Győri csoport:

Bauer Péter, Győr
Bauer Richárd, Győr
Csordás Dávid, Győr
Friesz Péter, Győr
Herceg Balázs, Győr
Kulcsár László, Győr
Szigeti Bálint, Zirc
Tóth Gábor, Győr
Vácz Tamás, Zirc

Miskolci csoport:

Demeter Ádám, Miskolc
Gulyás Csaba, Miskolc
Karancsi Ákos, Miskolc
Kürti Áron, Miskolc
Mák István, Miskolc
Malik Attila, Kazincbarcika
Rácz Róbert, Miskolc
Váli Kornél, Miskolc
Veselényi Ádám Botond, Kazincbarcika

Budapesti csoport:

Bartucz Péter, Budapest
Beck Zsolt, Budapest
Bene Zsolt, Budapest
Bernáth Sámuel, Budapest
Bódi Balázs, Budapest
Bódis Dávid, Gyál
Fenyvesi Szabolcs, Ecser
Gál Sándor, Budapest
Horváth Ákos, Zalaszentgrót
Horváth Péter, Budapest
Horváth Rudolf, Budapest
József Sándor, Budapest
Kalmár Sándor, Budapest
Kiss István, Budapest
Kovács István, Budapest
Lakatos Lajos, Budapest
Magyarosi Zoltán, Délegyháza
Márics Béla, Budapest
Németh Tamás, Budapest
Ölyüs Roland, Budapest
Ölyüs Viktor, Budapest
Pécsics Gábor, Budapest
Rátkai Zoltán Budapest
Sallai József, Budapest
Somogyvári Gábor, Budapest
Szabó Péter, Budapest
Szalai János, Monorierdő
Szarka Attila, Budapest
Szarka Zoltán, Budapest
Székely Gábor, Budapest
Széll András, Budapest
Sziklai Alex, Budapest
Tóth Tamás, Budapest
Tranger Dániel, Budapest
Vágó András, Budapest
Varjú Zoltán, Gyomaendrőd
Vizoviczki Zoltán, Tahitótfalu
Zajácz Dávid, Vác

Mindenkinek gratulálunk!

>> Tovább a bajnokság oldalára