Pszichovízió az új DivX-ben

Vágólapra másolva!
Megjelent a népszerű videotömörítő kodek 5.0-s disztribúciója. Az egyik változathoz ellenszolgáltatás fejében lehet hozzájutni.
Vágólapra másolva!

Az MPEG-4 kompatíbilis videotömörítési algoritmus 5.0-s verziója tökéletesen együtt működik a DivX korábbi kiadásaival. A fejlesztő DivX Networks honlapján található információ szerint a frissített kodek összes lehetőségének kihasználásával tömörített fájlok mérete akár 20 százalékkal is elmaradhat a DivX 4.12-vel készült fájlokétól. A készítők nagy hangsúlyt fektetnek a képminőség javulására, valamint az algoritmus működési sebességének növekedésére.

A DivX 5.0-s verziójában jelenik meg a fejlesztők által "pszichovizuális modellezésnek" nevezett innováció, mely a képernyő emberi szem által kevésbé preferált, kevésbé fókuszban levő részeiről több adatot távolít el, annak érdekében, hogy a "szem előtt levő" részek jobb minőségben jelenhessenek meg.

A DivX Networks megjelentette az algoritmus professzionális verzióját is DivX Pro néven. A 30 dollárért letölthető csomag - mely a "legjobbnál is jobb" - a fájlok 25 százalékos méretcsökkenését ígéri még az új 5.0-s kodekkel szemben is. A DivX Pro a tömörítési eszközökön kívül videoeditálási alkalmazásokat is tartalmaz.

A DivX-kodek új verziói a DivX Networks honlapján hozzáférhetőek. Szintén letölthető A DivX Player 2.0 újonnan megjelentetett alfa-verziója is.

Korábban:

Fraunhofer-DivX megállapodás

Új DivX verzió