Vágólapra másolva!
Míg a Napster a cég vezérigazgatójának távozásáról számol be, a Wall Street Journal értesülései szerint az egykoron szebb napokat látott fájlcserélő csődközeli helyzetben van.
Vágólapra másolva!

A Napster a cég első embere, Konrad Hilbers távozásával egy időben kiadott közleményben - a vezérigazgató eddigi munkájának elismerése mellett - a vállalat sajnálkozva állapítja meg, hogy az elmúlt közel egy éves időszakban nem sikerült megfelelő finanszírozási alapot teremteni a cég számára.

A zenei fájlok "ingyenes", illegális letöltésének hagyományát megteremtő Napster 2001 nyarán kényszerült beszüntetni működését az ellene folyó perek következményeként. Azóta a vállalat - a német Bertelsmann segítségével - legálisan működő, előfizetéses online rendszer létrehozásán fáradozik, úgy tűnik, nem teljes sikerrel. Korábban többször beharangozták a megújult Napster teljes üzemmódban történő elindulását, ez azonban egyelőre várat magára.

A Wall Street Journal értesülései mellett szakemberek szerint is valószínűsíthető, hogy a vállalat belátható időn belül csődeljárást kezdeményez önmaga ellen.

A Napster az utóbbi fél év alatt háromszor számolt be leépítésekről, a legutóbbi hírek szerint jelenleg is még mintegy 50 alkalmazott dolgozik a cégnél.

Korábban:

A zeneipar a nettől vár profitot

Újraindul(gat) a Napster