Digitális fotókidolgozás a trafikban is

Vágólapra másolva!
Vezető technológiai vállalatok reményei szerint a digitális képek jó minőségű "előhívásának" rendszere hasonlatos lesz napjaink hagyományos filmjeinek kidolgozási sémájához.
Vágólapra másolva!

A celluloidfilmek előhívási rendszeréhez hasonlító modell lehetővé teszi, hogy az elkészült digitális képeket tulajdonosa az interneten keresztül - vagy akár személyesen - eljuttassa az erre a célra specializálódott, tehát megfelelő minőségű nyomtatóval rendelkező vállalkozáshoz. Az ügyfélnek ezután nincs más dolga, mint hogy megbeszélt időben elsétál az üzletbe, ahová a fájlt elküldte, és átveszi előhívott - azaz fotóminőségben kinyomtatott - képeit, majd fizet.

A digitális képkidolgozás fogyasztói modelljének globális rendszerét az International Imaging Industry Association (I3A) nevű iparági szervezet dolgozta ki, mely tagja között szerepel többek közt az Agfa, a Kodak, a Fujifilm, a Hewlett Packard és a Konica is. A Common Picture eXchange Enviroment (CPXe) elnevezésű kezdeményezés célja, hogy digitális fényképezőgépek terjedését tovább segítse azzal, hogy az elkészített képeket jó minőségben és felhasználóbarát rendszerben önti "kézzel fogható" formába. A CPXe létrehozói a rendszer legnagyobb pozitívumát annak rugalmasságában látják: a digitális képek egységesített formátumban bármilyen eszközről - számítógépről, mobiltelefonról vagy akár hálózati kapcsolattal rendelkező fényképezőgépről - bárhová eljuttathatók, így az ügyfél ugyanúgy elküldheti azokat a lakóhelyéhez legközelebbi üzletbe, mint egy másik országban, vagy kontinensen található képkidolgozóhoz, ahol távol élő rokonai vehetik fel a kész anyagot.

A rendszer létrejöttének egyik feltétele a megfelelő felszereléssel rendelkező kiskereskedelmi hálózat létrejötte, valamint a használt hálózati és egyéb alkalmazások standardjainak egységesítése. A rendszer fenntartása a résztvevő vállalatoktól szedett rendszeres díjjal történik. Elemzők szerint a rendszer elterjedésében kulcsszerepet játszhat a szükséges nyomtatóapparátus ára és a tagdíj mértéke.

Az I3A reményei szerint az idei év végéig elkészül a megfelelő hálózati háttér, így 2003 elején megtörténhet a rendszer startja.