Nevesítették a Mira szoftverplatformját

Vágólapra másolva!
A Microsoft bejelentette új operációs rendszere nevét, melyet a személyi számítógépek tartalmát mobilizáló vezeték nélküli Mira-eszközökre szán.
Vágólapra másolva!

Noha a szoftveróriás a Mira kódnévű technológiát használó, PC-khez vezeték nélkül kapcsolódó laposképernyős eszközei csak hónapok múlva kerülhetnek a boltok polcaira, a Microsoft már bejelentette az ezekre szánt szoftverének hivatalos nevét. A redmondi székhelyű vállalat június 26-án közölte, hogy az eddig Mira néven emlegetett szoftveres technológia a jövőben a Windows CE for Smart Displays nevet viseli majd.

A Microsoft idén januárban mutatta be először nyilvánosan a Mirát, amely elképzelései szerint egy olyan intelligens LCD képernyő, mellyel a felhasználó a lakáson belül bárhová "magával viheti" személyi számítógépe tartalmát. Az eszköz a Wi-Fi (802.11b) rövidtávú vezeték nélküli kapcsolatot használva képes lesz Windows XP Professional operációs rendszert futtató személyi számítógépekhez kapcsolódni, így a tulajdonos akár az ágyban fekve is elérheti az internetet, vagy az asztali számítógép merevlemezén lévő zenéit. Érdekesség, hogy bár a szoftveróriás a Mirát az otthonokba szánja, a Windows XP Home Edition változatával rendelkező felhasználók nem tudják majd használni az újfajta technológiát, ezért nekik upgrade-elniük is kell majd a Professional verzióra.

Mindeddig összesen 15 hardvergyártó jelentette be, hogy a Windows CE for Smart Display-t futtató intelligens kijelzőkkel fog megjelenni a piacon. A Microsoft korábbi bejelentése szerint az első Mira-eszközök idén karácsony tájékán jelennek meg kereskedelmi forgalomban, Európában pedig csak 2003 első felében debütálnak. Az eszközön futó szoftver elsőként az angol, francia, német, japán és koreai nyelveket fogja támogatni.