Húsz éves a CD

1983-ban mutatták be Európában - a Philips és a Sony jóvoltából - az első compact disc-, rövidebb nevén CD-játszót. A cél az volt, hogy a kis ezüstkorong zajmentességével, és az akkori viszonyokhoz képest foghatatlanul egyenletes frekvenciaátvitelével meghódítsa a világot

A nagy durranás, amely egy lézersugár által letapogatott lemez, villámgyors adathozzáférési idejével hamar túlnőtte magát a hifi határain. A 12 centis korongot már nemcsak zenei felvételekhez használták, hanem számítógépes adatok rögzítésére is.

Húsz év persze sok idő, pláne a szórakoztatóelektronikában, ahol folyamatosan dúl a formátumháború, így természetesen a CD-t is megpróbálták már többször letaszítani a trónjáról, mindeddig sikertelenül. 1987-ben az Aiwa, a Hitachi, a Sharp, a Sony és a Matsushita cégek Japánban bemutatták az első DAT- (digital audio tape) játszót és felvevőt, amelynek európai bevezetését keményen blokkolták a hanglemezgyártók, ugyanis attól féltek, hogy növekedni fog az illegális másolatok száma, hiszen ezzel a berendezéssel minőségromlás nélkül lehetett a CD-ről másolatokat készíteni.

1989-ben, Athénban a hanglemez- és készülékgyártók megegyeztek egy, a Philips által kifejlesztett másolásvédelemben, amely a Serial Copy Management (SCMS) nevet kapta. Ugyanebben az évben a CD-k eladási száma már túlszárnyalta a bakelitlemezekét. Az SCMS-nek köszönhetően 1990-ben már több különböző országban bevezették a DAT-felvevőket.

1991-ben a Philips Las Vegasban, a Consumer Electronics Show-n bemutatta az első digitális kompaktkazettát (DCC). A Sony viszont előrukkolt egy új, 6,4 cm átmérőjű digitális médiummal, amelyet mini disc (MD) névre kereszteltek. Piaci bevezetése novemberben meg is történt Japánban és az USA-ban. 1992 decemberében a DCC és az MD megérkezett Európába.

Az igazi meglepetés azonban a 2000-es években történt, amikor is a Philips és a Sony 180 fokos fordulatot vett és bemutatta a super audio CD-t - röviden SACD -, amely túlszárnyalja a CD 20 kilohertzre korlátozott frekvenciaátvitelét, ráadásul többcsatornás hangzást biztosít. Hogy miért nem aratott az SACD rögtön átütő sikert, az talán azzal magyarázható, hogy a lejátszók meglehetősen drágák voltak. Azonban már 2003-at írunk és a készülékgyártó cégek úgy döntöttek, hogy jelentősen csökkentik a lejátszók árát. Hogy ezzel a módszerrel a CD-k a bakelitlemezek sorsára jutnak-e, azt még nem tudhatjuk, ráadásul nem szabad megfeledkeznünk a DVD-Audio formátumról sem, amely szintén a CD babérjaira törekszik. Hogy ki kerül ki győztesen, illetve, hogy élhet-e egymás mellett ez a két formátum, nos ezt még senki sem tudja, és erre talán a legjobb bizonyíték, hogy már számos olyan kombikészülék van a piacon, amely mindkét lemezformátumot képes lejátszani.

Végezetül egy érdekes információ arról, hogy miért is lett a CD 12 centiméter átmérőjű. Az eredetileg 11,5 cm-re tervezett lemez ugyanis csupán egy órás zenei anyagra lett volna elég, ami túl kevés lett volna Beethoven IX. szimfóniájához, amely 74 percet igényel.