Televízióteszt: Panasonic TX-32PL10P

Vágólapra másolva!
A Panasonic Tau sorozatú modelljei már jó ideje a piac élmezőnyébe tartoznak. Annak érdekében, hogy a TX-32PL10P a lehető legjobb minőségű képek megjelenítését tegye lehetővé, számos újítást bevetettek a fejlesztők.
Vágólapra másolva!

A nagyméretű képfelületen a képek villogásmentesek, ami a 100 Hz Super Digital Scan eljárásnak köszönhető. A kétszeres képfrissítésen kívül további képjavítást eredményez a digitális fésűsszűrő, amely digitális zajcsökkentéssel egészül ki. A kép természetesen csak az érem egyik oldala. A hang ugyanolyan fontos, hiszen nem biztos, hogy már rendelkezünk a megfelelő sokcsatornás erősítővel. A Panasonic televízióban az AFB Dome hangsugárzó rendszer működik, mely a megfelelő mélyvisszaadást garantálja. Nem is nélkülözhető ez, azt gondolom, egy-egy jó film megtekintésénél. A készülék alaplapja 8-bites, digitális elven működik. Támogatja a Wide Digital Plus formátumot és automatikusan képes átváltani az egyes képarányok között. Az előlapján RCA- és S-video-bemenetet találunk, míg a hátoldalon 2 Scart és egy RCA sztereó hangkimenetet helyeztek el. A legtipikusabb készülék-összekötések így könnyedén megvalósíthatók.

Panasonic TX-32PL10P


Ez a Tau sorozatú televízió meglehetősen sokat elsajátított azon dolgok közül, amelyeket a televíziók egyetemén oktatnak. Egyrészt a beprogramozása nagyon egyszerű, hiszen teljesen automatikusan hangolja a csatornákat. Ez manapság ugyan alapszolgáltatásnak minősül, de ezzel nem merül ki a tudása. A Q-Link rendszernek köszönhetően kiválóan tud kommunikálni kompatibilis készülékekkel, így például video-magnóval. Amennyiben már felprogramozott videó-val rendelkezünk, megszokott programsorrendben átvehetjük az adókat.

Könnyedén megoldhatjuk vele azt is, hogy az egyes adások hangereje azonos, így a tévézés zavartalan maradjon. Nem jelent problémát a digitális sztereó Nicam-adások vétele sem, de az analóg sztereó hangforrásokkal is könnyedén megbirkózik. Igény szerint módosíthatjuk a magas és a mély hangszíneket a hangmenüben. Menürendszere egyébként már új irányvonalat idéz. A megújult kezelőfelület ésszerűbb és jobban csoportosított elemeket tartalmaz, aminek következtében az áttekinthetősége is nagyon egyszerű. Mint ahogyan az az OSD rendszerből is kitűnik, a televízió jól paraméterezhető alapszolgáltatásokkal rendelkezik. A hangmenüben például az említett magas és mély hangszíneken kívül balanszot, illetve a térhangzás mértékét is jól lehet állítani.

A képmenüben minden alapjellemzőt jól megváltoztathatunk, így a fényerő, a szín, a kontraszt és a színhőmérséklet értékeit, illetve a képélességet. Ki- és bekapcsolhatjuk a digitális zajcsökkentést és az intelligens képjavító áramköröket. A P-NR ki- és bekapcsolásával kismértékben módosíthatjuk a képek minőségét. A zaj mennyiségétől függően, de még jó képeknél is lágyabb lesz a kép, miután ezt a funkciót bekapcsoljuk. A dinamikus opciót kiválasztva viszont kisebb a változás.