Digitalizálási program a Szépművészetiben

Vágólapra másolva!
Digitális képrestaurálási programot indítanak a budapesti Szépművészeti Múzeumban. A legújabb eljárásokkal a festmények minden eddiginél részletesebb elemzése válik lehetővé.
Vágólapra másolva!

A világ több vezető képtára után a budapesti Szépművészeti Múzeumban is új korszakba lép a műalkotások restaurálása és közönség elé tárása a Hewlett-Packard cég képdigitalizálási programjának köszönhetően; a részletekről a társaság és az intézmény vezetői szerdán számoltak be a sajtónak. Beck György, a HP Magyarország vezérigazgatója elmondta, a világ vezető informatikai vállalatának pályázatát az idén a Szépművészeti Múzeum nyerte el, amelynek 25 millió forint értékben asztali számítógépeket, notesz-gépeket, digitális fényképezőgépeket, nyomtatókat, szkennereket és egy projektort adományoznak. A társaság kutatói a partnermúzeumok - például a párizsi Louvre, a madridi Prado és a londoni National Gallery - restaurátoraival közösen dolgoznak a digitális restaurációs és állagmegőrzési technológiák fejlesztésén.

Mojzer Miklós, a múzeum főigazgatója kifejtette: a műtárgyakról készített infra- és röntgenfelvételek digitális feldolgozása új konzerválási, restaurálási távlatokat nyit. Ez a fajta technikai átvilágítás történeti igazságot ad - mondta. A módszert egy újszerű régészeti feltáráshoz hasonlította, amelynek során a rétegeket az alkotások érintése nélkül fejthetik le a képekről, és rakhatják újra össze. Nyomon lehet majd követni a restaurálási módokat és fázisokat, az érintőképernyős terminálokon a képeket kinagyítva, olyan részletességgel lehet szemügyre venni, amelyre korábban nem volt lehetőség. A látogatók különböző méretben printelhetnek majd másolatokat a lézernyomtatókon. Távlatilag a CD-re, DVD-re történő archiválás is cél - tette hozzá.