Otthonokba szánt kütyük Las Vegasban

Vágólapra másolva!
A CES nevű, neves technológiai kiállítás megnyitóján Bill Gates, a Microsoft elnöke egy sor olyan új multimédiás eszközt mutatott be, amelyek már a "digitális életstílus" jegyében készültek, a cég következő generációs játékgépéről azonban nem szolgált információval.
Vágólapra másolva!

A Consumer Electronics Show (CES) egy rangos szórakoztatóelektronikai kiállítás, amelyet évente rendeznek meg Las Vegasban. A csütörtökön megnyíló, háromnapos rendezvényen a szektor szinte összes jelentős szereplője képviselteti magát, az idei eseményre a szervezők 120 ezer érdeklődőt várnak. A látogatók a kiállítás 140 ezer négyzetméterén 2600 cég legújabb, főként szórakoztatást szolgáló technológiai újdonságait tekinthetik meg vasárnapig.

A kiállítás megnyitóján Bill Gates, a Microsoft alapítója idén januárban immár hetedik alkalommal tartott beszédet, de a rendezvényen várhatóan az iparág más nagyágyúi - többek közt Craig Barrett, az Intel első embere - is előadást tartanak majd. Bár egyes iparági várakozások szerint a szoftveróriás a CES-en tervezte elsőként bemutatni következő generációs játékgépe, az Xbox 2 első működő prototípusát, erre végül nem került sor. Ehelyett Gates olyan, az elkövetkezendő években megjelenő technológiai újdonságokról beszélt, amelyek az emberek mindennapi életét fogják egyszerűbbé tenni. A Microsoft alapítója ezek kapcsán a Windows platform sokoldalúságát bizonygatta, mondván az lehetővé teszi a személyi számítógépek és a szórakoztatóelektronikai eszközök együttműködését.

A szoftveróriás elnöke szerint a tavalyi év során rengeteg eredményt értek el a gyártók az egyes eszközök egyszerűbb használhatósága, illetve az eszközök egymással való együttműködése terén.

Gates elmondása szerint a vállalat jelentős sikereket ért el a kifejezetten nappalikba szánt, a Windows XP Media Center nevű változatát futtató PC-kkel. A távirányítóval is vezérelhető, s többek közt digitális videorekorderként funkcionáló gépekből 2004-ben a gyártók 1,4 millió darabot adtak el világszerte, amely 50 százalékos növekedést jelent a megelőző évhez képest. A szoftveróriás elnöke azt is elmondta, a Halo 2 című játék novemberi megjelenésének köszönhetően az év utolsó két hónapjában az Xbox játékgépből a piacon több fogyott, mint a rivális Sony Playstation2-jéből. A Microsoft várakozásai szerint az Xboxból idén júliusig várhatóan 20 millió darabot tud majd értékesíteni, a Halo 2-ből pedig januárig több mint 6 millió darab fogyott.

Megnyitóbeszéde során Bill Gates egy új, a Wi-Fi vezeték nélküli adatátvitelt is támogató Nikon D2X digitális fényképezőt használatát is bemutatta. A demonstrációt azonban technikai malőr zavarta meg: amikor Gates a fényképező memóriájából egy közeli PC-re akarta átküldeni egy helyszínen készített fotót, a számítógép lefagyott. A Wi-Fi-képes digitális fényképező mellett Gates egy sor hordozható zenelejátszót, valamint egy Windows XP-t futtató PC-khez, illetve a világhálóra is kapcsolható LCD tévét, valamint egy Windows Media technológiát támogató okostelefont is bemutatott.