Százezer forintot kapott az a három győri mozis, akik rajta kapták a filmet kézikamerával felvevő kalózt. A jövőben bárki részesülhet az ASVA pénzjutalmában, aki lefülel egy szerzőijog-sértőt.
[origo>play] Zeneáruház
Országos akciót indít az Audiovizuális Művek Szerzői Jogait Védő Közcélú Alapítvány (ASVA) a moziban kamerázó kalózok megfékezésére, hangzott el egy mai sajtótájékoztatón az Uránia Nemzeti Filmszínházban. Az akció célja, hogy lefüleljék a vetítés alatt kamerázókat, akik ezzel súlyosan károsítják a filmkészítőket, filmforgalmazókat.
"A kalóz DVD-k jelentős része szinkronstúdiókból, mozikból kerül ki, melyek rossz minőségű kópiaként jutnak a feketepiacra. Ezzel nem csupán a filmes szakmát károsítják, hanem a nézőket is. A mostani akciónkkal azokat a kalózokat szeretnénk elfogni, akik szemérmetlenül kamerára veszik a moziban bemutatott filmeket" - nyilatkozta Kálmán András, az ASVA igazgatója.
A győri Cinema City moziban márciusban már tartottak az akcióval kapcsolatos üzemelési és biztonságtechnikai tréninget az ASVA instrukciói alapján, mely olyan sikeresnek bizonyult, hogy a március 28-i Átok című film előadásán a mozi dolgozói bejelentése alapján elfogtak egy kamerás kalózt, aki a filmet digitális kamerával rögzítette. A mai sajtótájékoztatón Kálmán András, az ASVA igazgatója átadta a százezer forintos jutalmat a mozi három dolgozójának, akik rajtakapták a kalózt kamerázás közben.
[origo]
Újra támad a Matrjoska-laptop
Kétévente újra feltalálják a dizájnerek az összelegózható, formatervezett részegységekből felépíthető szuperkütyüket. Az okostelefonból és tabletből összerakható ...
Újra támad a Matrjoska-laptop
Kétévente újra feltalálják a dizájnerek az összelegózható, formatervezett részegységekből felépíthető szuperkütyüket. Az okostelefonból és tabletből összerakható ...
Újra támad a Matrjoska-laptop
Kétévente újra feltalálják a dizájnerek az összelegózható, formatervezett részegységekből felépíthető szuperkütyüket. Az okostelefonból és tabletből összerakható ...
Ennyi erővel visszatérhetnénk a bakelitlemezhez
Magyar internetezők is tüntetnek a hamisítás elleni nemzetközi megállapodás, az ACTA-egyezmény ellen szombaton. Az ellenzők szerint a megállapodás kötelezné a hazai ...
Villáskulcsot és koponyaprotézist is készít a zuglói 3D-nyomtató
Láncfűrészházat, autóalkatrészeket, akciófigurát, de akár fogpótlást és koponyaprotézist is lehet nyomtatni azokkal a professzionális 3D-nyomtatókkal, amelyek a ...
Így védheti meg gyerekét az interneten
Gyermekböngészővel, Facebook-ellenőrrel és játékok elindítását is blokkoló tartalomszűrő szoftverrel lehet gyerekbaráttá tenni a számítógépet. Egy jól feltelepített PC-n ...
Az interneten tovább repül a Malév
A Malév gépei péntektől már nem szállítanak utasokat, a cég járatait szimulátoron indító virtuális légitársaság azonban a téli menetrend alapján folytatja működését. A ...
Halálos fenyegetéssel sem lehet megállítani a Pirate Bayt
"Megjártuk a poklot, visszatértünk, és erősebbek vagyunk mint valaha" - írták a Pirate Bay torrentszájt ismeretlen működtetői, miután az oldal alapítóinak ...
Óvja meg kütyüit a fagyhaláltól!
A legdrágább okostelefon vagy laptop is tönkremehet, ha a mínusz tizenöt fokból a lakás melegébe cipeljük, sőt a pendrive-nak, hurcolós winchesternek is árthat a hideg. ...
Óvatos ígéret a Nokia új csúcstelefonja
Csúcstechnológiai szobor, műanyagba öntött csoda a Nokia új okostelefonja, amelyen először fut Windows Phone 7 szoftver. A gyakorlatilag még üres szoftverbolt miatt ...
Közel van már a mobilba épített projektor
A 3M legújabb zsebprojektora még nem tökéletes, de már képes volt velünk elhitetni: nemsokára az okostelefonunk is alkalmas lesz házimozizásra.
Digitális kamera nélkül is mindent látott Amerika
Hogyan lehetett megfigyelni a világot egyetlen bitnyi digitális információ nélkül? A hatalmas optikákkal és trükkös megoldásokkal működő amerikai kémműholdak ...
Hoz-e magyar netcenzúrát az ACTA-egyezmény?
Nem értenek egyet egymással a hazai szakértők abban, hogy a csütörtökön Magyarország által is aláírt hamisítás elleni egyezmény életbe lépését követően lehetővé teszi-e ...
Hamis Anonymous fenyegette a Facebookot
Kibertámadásokkal fejezi ki politikai álláspontját a több ezer taggal rendelkező, vezető nélküli hacktivista csoport. Az aktivistaszervezet amerikai minisztériumok és ...
Rengeteg akkumulátort végez ki a hideg
Ha négy évnél idősebb az autó akkumulátora, a hideg bármikor tönkreteheti.
Mit bír el a jég?
Félméteres jégvastagság kellett volna, hogy a jégre merészkedő Hummerek a felszínen maradjanak.
Elnézést kérek mindenkitől
Nincs szükség gazdasági fordulatra, a reformoknak idő kell Cséfalvay Zoltán, az NGM államtitkára szerint.