Egyre több embert érint a tech-függőség

Vágólapra másolva!
A mobilkészülékek tömeges terjedése egyre több embert tesz függővé, de vannak, aki szerint így csiszolódnak képességeink.
Vágólapra másolva!

Egyre többen cipelnek magukkal mobiltelefont vagy tenyérszámítógépet, amelyek használata olyannyira beépül a hétköznapi életbe, hogy emiatt egyre több emberen jelentkezhetnek a függőség jelei- véli néhány szakértő a BBC beszámolója szerint. A hordozható kommunikációs eszközök miatt egyre jobban elmosódik a munka és a szabadidő közötti határ, mivel a főnök bárhol, bármikor elérhet minket.

Nada Kakabadse, a Northampton Business School munkatársa szerint viszont ez nem olyan, mint a valódi kontaktust: a mobilos érintkezés során ugyanis torzul az ember ítélőképessége. A szakértő ezt ahhoz hasonlította, mintha az ember elveszítené a térlátását, és nem átmenne egy üvegajtón, hanem belegyalogolna.

A Genfben zajló LIFT 07 technológiai konferencián résztvevő szakértők megállapították, hogy a technológia terjedése egyre nagyobb terhet ró a felhasználókra. Kakabase szerint a függőséget az jelenti, ha az ember mindenhová magával viszi a kütyüjét - moziba, színházba, étterembe, sőt, lefekvés után az ágyba is -, és többet foglalkozik vele, mint embertársaival.

Nem mindenki ért egyet viszont azzal, hogy ez mindenképpen káros: Fred Mast, a Lausanne-i egyetem munkatársa úgy véli, a kognitív képességek fejlődéséhez vezet, ha folyamatosan információkkal bombázzák az embert. A tech-függők így egyszerre többet tudnak belőle feldolgozni, és képességeik javulása az élet más területein is kamatoztatható.