Fél Amerika videojátékozik

Vágólapra másolva!
A tévével felszerelt amerikai háztartások több mint 41 százalékában található valamilyen videojáték is: a konzolok száma az elmúlt két év során 18 százalékkal ugrott meg az USA-ban.
Vágólapra másolva!

A Nielsen piackutató cég adatai szerint két évvel ezelőtt 38,6 millió amerikai otthonban volt valamilyen televízióhoz csatlakoztatható játékgép, ez a szám azonban 2006-ra 45,7 millióra emelkedett. A saját tévével rendelkező, 18 és 34 év közötti férfiak kétharmada rendelkezik videojátékkal az Egyesült Államokban, míg a 12 és 17 éves fiúk körében ez az arány 80 százalékos. Különböző online játékszolgáltatásokat 4,4 millióan használnak az USA-ban.

Emellett a társaság adatai szerint 93,8 millió ember - vagyis nagyjából minden harmadik amerikai - játszott már legalább pár percet valakinél egy konzollal, igaz, a mostani tanulmány eredményeibe nem számítottak bele a PC-s, illetve a hordozható játékok. A társaság azt is megvizsgálta, mely tévécsatornák az amerikai játékosok kedvencei: az első helyen a Nickelodeon rajzfilmcsatornája, a Nicktoons végzett.

Egy másik piackutató cég, az IDC a múlt hét végén ugyancsak konzolokkal kapcsolatos statisztikákat publikált. A társaság a új generációs játékgépek közül az egyszerű grafikai képességekkel bíró, ám riválisainál olcsóbb, s speciális, mozgásérzékelős vezérlővel kapható Nintendo Wii-nek az átlagcsaládok nappalijaiban jósol nagy sikeret. Ezzel szemben a drágább Xbox 360 és a Playstation 3 inkább a játékmániások körében lesz népszerű az előrejelzések szerint.