Leáldozóban a zenei másolásvédelem kora

A legnagyobb online zeneboltok mindeddig ragaszkodtak hozzá, hogy a fájlokat DRM-mel lássák el, korlátozva ezzel a zenemásolás lehetőségét. Mostanra úgy tűnik, kezdenek leszokni erről, de miről is van szó tulajdonképpen, és miért jó ez nekünk?

A DRM jelentése Digital Rights Management, magyarul digitális jogkezelő eljárás. A három betűs rövidítés egy láthatatlan szoftverréteget jelöl, amely a letöltött zenefájlra épül, és megszabja, mit lehet csinálni vele: így korlátozható, hányszor lehet azt másik számítógépre, lejátszóra átmásolni, vagy CD-re írni az állományt, de az is, hogy azt milyen szoftverrel, milyen készüléken lehessen lejátszani, sőt, akár még az is, hogy hányszor lehet meghallgatni.

Jól hangzik? Bizonyára nem, de a szerzői jogtulajdonosok mindig is irtóztak a tartalom másolásának bárminemű lehetőségétől. A DRM a digitális kor (szörny)szülöttje: napjainkban ugyanis a zene, film, szoftver vagy bármilyen más digitális tartalom másolása és továbbadása sokkal könnyebb, mint bármikor volt a történelem folyamán. A jogtulajdonosok, jelen esetben a zenekiadók emiatt úgy gondolták, nem elég, hogy a vásárlóval tudatják a jogait - például a termékhez mellékelt licencszerződésben -, hanem a rendelkezésre álló technológiai eszközökkel igyekeznek be is tartatni vele az előírásokat.

Meg kellett szokni - egy időre

A világ legnagyobb zeneáruháza, az Apple iTunes például teljes egészében zárt rendszerben indult el: az ott megvásárolt zenét csakis iPod lejátszón lehetett meghallgatni a DRM-nélküli kínálat bevezetésééig. A nemrégiben a Zune médialejátszóval piacra lépő Microsoft termékének egyik fő extra szolgáltatását építette a DRM-re: azt, hogy a lejátszón lévő számokat néhány lejátszás erejéig wifin át lehet küldeni egy másik készülékre.

Az iPod a FairPlay DRM-mel lett sikeres

A hardvergyártók számára az árukapcsolás lehetősége miatt éri meg DRM-et alkalmazni: saját felhasználóikat így könnyebben köthetik saját szolgáltatásukhoz. Vagy mégsem? Steve Jobs az idén év elején írt nyílt levelében a zenekiadókat hibáztatta, mondván, ők ragaszkodnak a DRM-hez a digitális formában árult zenéknél annak ellenére, hogy legtöbb termékük mindenféle másolásvédelem nélküli CD-ken kerül forgalomba - és a legtöbb iPodon (90 százalékban) ilyen, saját gyűjteményből származó számok vannak.

Ha belegondolunk, tényleg elég furcsa, hogy olyan terméket kapunk a pénzünkért, amivel nem csinálhatunk azt, amit akarunk. Ha a boltban megvesszük a CD-t, akkor szabadon hozhatjuk-vihetjük, átmásolhatjuk kazettára, begrabbelhetjük a PC-nkre, bár bizonyos újabb albumokat ugyancsak másolásvédelemmel látnak el. A többi, régimódi hanghordozó, például a kazettá esetében megfelelő hifi-berendezés és kábelek birtokában szabadon másolgathatunk oda-vissza, bár ezek esetében a kópiák minősége csökkenhet.

A DRM: "választási lehetőség"

Zune: extrák, de DRM árán

A digitális formában megvásárolt állományt viszont digitális formában szeretné mozgatni, pakolgatni az ember, és ez az, amit nem lehet megtenni vele, ha DRM ül rajta. A kiadók ugyanis attól tartanak, hogy ha a felhasználó bármit megtehet a zenével, akkor a fájl előbb-utóbb egy fájlcserélő rendszeren találja magát - vagyis, minek is szépítsük, a kiadók potenciális kalóznak tekintik a vásárlóikat. Legalábbis azokat, akik letöltött zenét vásárolnak, hiszen, mint említettük, a CD-vel, kazettával, bakelitlemezzel azt csinál az ember, amit akar.

Akkor most hogyan is van ez? A DRM-pártiak ellenérve, hogy a digitális jogkezelés "választási lehetőséget" adhat a felhasználónak: a korlátozott felhasználású művet ugyanis olcsóbban lehet adni, míg a teljes, korlátlan használat drágább - például az ember fillérekért belehallgathat egy zeneszámba, vagy beleolvashat egy könyvbe, esetleg digitálisan kikölcsönözheti azt korlátozott időre. Már ha ilyen feltételekkel kell valakinek egyáltalán a termék: ehhez kétségtelenül olyan szolgáltatást kell nyújtani, ami ad valami extrát a korlátokért cserébe.

Sokakat irritál a védelem

A jogvédők így látják a helyzetet

Az online zeneletöltés, bár jelenleg még csak nagyjából tíz százalékát teszi ki a zenekiadók összesített forgalmának, egyre nagyobb üzlet, és az elemzők szerint pár éven belül jelentősen túlnövi a hagyományos értékesítést. A zenekiadók úgy gondolták, ha már nagy nehezen beléptek erre a piacra - amit az ezredforduló után hirtelen úgy letarolt az Apple az iPoddal és az iTunesszal, hogy mindenki más csak pislogni tudott -, akkor szeretnék biztonságban tudni magukat, és ezt a DRM-mel érik majd el. Magyarán a legnagyobbak mindeddig szóba sem álltak a webes zeneboltokkal, ha nem volt DRM.

A kérdés az, hogy megérte-e ez a fáradságot. A DRM ellen kirohanó Apple-vezér, Steve Jobs is úgy véli, hogy a jogkezelő rendszer visszafogja a piacot, és csak árt mindenkinek. Való igaz, amellett, hogy a DRM megléte kényelmetlenségeket tud okozni - például a másolásvédett zenét csak a megfelelő szoftver segítségével lehet felmásolni a számítógépről egy hordozható lejátszóra -, sokan egyenesen irtóznak is tőle. A Free Software Foundation és más civil jogvédők például harcos kirohanásokat intéznek a zene "leláncolása" ellen, ami valahol érthető: ha valamit megveszünk, akkor az legyen a miénk, nem igaz?

Napjainkban sokan egészen máshogy látják a zenei piacot, és az egész digitális kort, mint a nagy zenekiadók. Ilyen szempontból a leginkább haladó gondolkodásmódot a Creative Commons mozgalom képviseli, amelynek alapítója, Larry Lessig azt mondja: a digitális világban a használat egyenlő a másolással - hát jogilag is adjuk meg rá a lehetőséget. A CC-licenc lényege az, hogy az alkotó részletesen megszabhatja, mit enged meg a felhasználónak, vagyis szerzői joga egy részéről lemond. Így a másolás, vagyis a továbbadás mellett megengedheti akár azt is, hogy a művét átdolgozzák.

A garázsbandáknak MySpace kell, nem DRM

Részlet egy CC-s kiadó kínálatából

A szabad zenemásolás hívei szerint a méltányos árak mellett a DRM-mentesség nem öli meg a zenét, csak kiegyenlítettebbé teszi a piacot. A zenekiadóknak lehet, hogy le kell mondaniuk bevételeik egy részéről, így kevesebb jut majd például promócióra, de az interneten a kis garázsbandák is híressé válhatnak: népszerűsíthetik magukat a weboldalukkal, vagy a szabadon másolható zenéikkel. Ha pedig már elég népszerűek, akkor biztosan lesz, aki megveszi a CD-jüket, a logójukkal nyomott pólót, és el is megy a koncertjeikre, abból pedig már pénz is lesz.

Vagyis az egész DRM-mentes mizéria lényege a méltányos bánásmód. Sokan másolnak, és kizárólag másolnak, vagyis, ha úgy vesszük, lopnak zenét, de mellette ott van egy jelentős fogyasztói réteg, akik hajlandóak fizetni érte - főleg, ha nem tolnak ki velük mindenféle digitális trükkökkel.

A szabadon másolható és a fájlcserélőkön terjengő zene pedig nem csak lopott termék, hanem információ- és ezzel együtt reklámhordozó: segítheti az előadó ismertségének növekedését, ami megint csak a kis, névtelen bandáknak kedvez leginkább, akik mögött nem áll drága pénzen felépített promóciós gépezet.

Még csak most tört meg a jég

Kicsit félresikerült az iTunes startja

Most tehát ott tartunk, hogy több kisebb cég - például az amerikai piacon második helyen álló eMusic - mellett már a piacvezető iTuneson is lehet DRM nélküli zenét vásárolni. (Igaz, ez a magyar vásárlókat egyelőre nem érinti, mivel az Apple zeneboltja hazánkból nem érhető el.) Az EMI volt az első kiadó, amelyik belement, hogy a zenéit digitális védelem nélkül hozzák forgalomba, igaz, ezek kicsit - 30 centtel - drágábbak a hagyományosnál, de ezért cserébe jobb minőségűek is.

A nyitást viszont hamarosan nemzetközi felháborodás követte, mivel kiderült: a letöltött zenékben az iTunes eltárolja a vásárló nevét és e-mail címét. A jogvédők attól tartanak, hogy kiadó ennek segítségével a megvásárolt zenét fájlcserélőn megosztó felhasználókat csípheti nyakon, az iTunes viszont eddig is elmentette a vásárló névjegyét a letöltött fájlokba. Az érintettek - az Apple és az EMI - mindeddig nem kommentálták a dolgot.

A másik nagy, DRM-mentes zeneáruház az Amazon.com boltja lehet: a cég mp3-formátumban fog szabadon másolható zenét árulni, azt azonban még nem lehet tudni, hogy pontosan mikortól, és hogy mely zenekiadók választékából. Az EMI-on kívül ugyanis az Amazon.com még nem jutott egyezségre a többi nagy labellel, a Sony BMG-vel, a Warnerrel és a Universallal, sem azon 12 ezer (!) kisebb kiadó bármelyikével, akiket megkerestek.

A kezdeményezés hívei szerint azonban a lépés végül is jót tesz majd az egész iparágnak, mivel előmozdítja az innovációt a digitális zeneforgalmazás terén - ami alatt ezúttal végre nem a másolásvédelmi trükköket kell majd érteni -, és a szolgáltatások is egyre jobbak lesznek. Végső soron azonban ezzel is az Apple járhat majd a legjobban: a fellendülő zeneeladások miatt ugyanis még több zenelejátszó kelhet el, ami sok elemző szerint a piacvezetőnek kedvez majd.