Nemrégiben indult el a legújabb webes forgalomfigyelő oldal, az UTV.hu, de ezt megelőzően is egy sor webkamera segítette a budapesti közlekedőket. Végigkattintottuk a kínálatot: nézzen velünk araszoló autókat az interneten, s tudja meg, merre nem érdemes elindulni!
A Budapesten rendelkezésre álló forgalomfigyelő kamerák választéka igen vegyes. Két új hálózatot kimondottan a közlekedők megsegítésének céljával hoztak létre üzemeltetőik, míg a többi csak elhelyezéséből adódóan alkalmas erre.
Újbudai dugóhúzó
![Forrás: [origo]](http://static4.origos.hu/i/0708/20070807forgalomf3.jpg)
A javás ablak egy kicsit csúnya, de a lényeg látszik
Az első nagyobb webes forgalomfigyelő oldal tavaly szeptemberben indult el: ez az Újbudai Dugóhúzó oldalán található. A szájtot a főváros XI. kerületének önkormányzata hozta létre, mivel a négyes metró építése miatt a területen sok útlezárásra került sor. A forgalomfigyelő rendszer fenntartása a jelentős átmenő forgalom miatt is (az M1-es, M7-es bevezető szakasza, valamint az épülő M6-os és a régi 6-os út is ebből a kerületből indul) indokolt.
Az oldal használata: Az autósok tíz forgalmas csomópont képét figyelhetik az oldalon keresztül. A kívánt helyszínt a webkamerákat listázó térképen lehet kiválasztani a kék pöttyökre kattintva. A kamerák képét egy javás szoftver segítségével lehet megnézni a böngészőben, vagyis telepíteni kell hozzá a megfelelő plugint.
Kamerák: 10 db, 10 csomópontban, közepes felbontású élőképpel.
UTV.hu
![Forrás: [origo]](http://static6.origos.hu/i/0708/20070807forgalomf5.jpg)
UTV: Egyelőre tíz csomópont, nagyon jó képpel
Az UTV az eddigi legkomolyabb webes forgalomfigyelő oldal, amely még csak tesztüzemben működik. A szájt üzemeltetői egész szolgáltató portált szeretnének építeni belőle. Az élőkép mellett az UTV egyelőre csak egy sor hasznos linket kínál az autósoknak, amit közlekedési hírekkel egészítenének ki - ebben a Dugósúgó.hu és a BRFK a lehetséges partner -, illetve az üzemanyag-árakat indexelő Holtankoljak.hu-val is keresik az együttműködést - tudtuk meg a szájtot üzemeltető MobilKép Kft. ügyvezetőjétől, Skultéti Pétertől.
Az üzemeltetők a kamerák számát is bővítenék: jelenleg az Újbudai Dugóhúzóval egyezkednek a kép átvételének lehetőségéről, de fél éven belül meg is dupláznák a hálózatot, és vidéken is terjeszkednének. A kamerák képét a cég szeretné mobiltelefonon is elérhetővé tenni, illetve televíziókkal, rádiókkal is tárgyalnak az együttműködésről.
Az oldal használata: Az UTV-n egy sematikus Budapest-térképen lehet kiválasztani azt a tíz forgalmas csomópontot, amelyről képet szeretnénk látni. A bekamerázott helyeket jelző pontokra kattintva egy kisebb térkép nyílik meg, amelyen a figyelni kívánt irányt lehet kiválasztani. A kamera képe egy böngészőbe ágyazott Windows Media Player lejátszóban nyílik meg, a pufferelés miatt erre rendszerint több másodpercig várni kell, cserébe viszont nagyon jó minőségű élőképet kapunk. A kép betöltése után a lejátszó melletti linkek segítségével lehet váltogatni az adott csomópontban elhelyezett kamerák képei között.
Kamerák: Jelenleg 36 db, 10 csomópontban, nagy felbontású élőképpel.
Rendőrségi webkamera - Teve utca
![Forrás: [origo]](http://static7.origos.hu/i/0708/20070807webcampol.jpg)
Jó helyen van a Teve utcai kamera
A rendőrség honlapján keresztül érhető el az a webkamera, amely az ORFK Teve utcai székházának tetején található, és az Árpád-híd felé néz a Róbert Károly körúton, így a hídfőre rávezető útszakasz, illetve a Váci út felüljárójának egy részlete is belátható róla. Ezt a csomópontot már az UTV is bekamerázta, a Teve utcai rendőrpalota tetejéről viszont egy magasabb áttekintő képet kaphatunk a körúton araszoló forgalomról.
Az oldal használata: A kamera képe a Police.hu nyitólapján is látható, de a képre kattintva megkapjuk a teljes méretű változatot.
Kamerák: Egy darab fix webkamera 5 másodpercenként frissülő képpel.
Műegyetem rakpart
![Forrás: [origo]](http://static6.origos.hu/i/0708/20070807forgalomf.jpg)
Játéknak jó, a forgalomból kevés látszik
A Műegyetem R épületének 3. emeletéről néz ki két kamera, amelyeken a rakparton zajló forgalmat lehet figyelemmel követni - igaz, a kamerák nem látnak rá igazán jól az érintett útszakaszra, az egyiken nagyjából 100, a másikon körülbelül 50 méternyi szakasz látható be.
Az oldal használata: A kamerák képe az oldal tetején látható. A főoldalon állóképet láthatunk, amely csak a böngészőablak frissítésével együtt frissül, alul pedig négy napra visszamenőleg láthatunk archív felvételeket. Egy-egy nap vagy óra felvételeiből lejátszható filmet is kérhetünk, és az oldal a saját archiválásra is ad lehetőséget.
Ennél azonban az autósoknak hasznosabb a javás, mozgóképet adó oldal, ahol nincs archívum.
Kamerák: 2 darab kamera, egyik a Petőfi és a Szabadság híd felé irányozva.
Citylive Webcam
![Forrás: [origo]](http://static7.origos.hu/i/0708/20070807forgalomf1.jpg)
Bámészkodni lehet vele a város szívében
A CityLive webkamera az Oktogon mellett található, egy épület tetején. Leginkább a teret lehet vele jól belátni, de mivel mozgatható, az Andrássy úton is végig lehet nézni vele - igaz, nyáron az utat szegélyező fák lombjai takarják az úttestet, és csak a Hősök tere felé nyújt jó kilátást.
Az oldal használata: A CityLive kameráját a felhasználók mozgathatják, és minden látogatónak 50 másodperce van a nézelődésre. A javás lejátszó ablak jobb alsó sarkában található "Start Control" gomb megnyomásával lehet átvenni az irányítást, de nem teljesen szabadon: az előre beállított célpontok irányába lehet állítani a kamerát.
Kamerák: 1 db, nagy felbontású, élő mozgóképes kamera, előre beállított nézetekkel.
Már mobilon is van
A Fővinform oldalán találtunk még linket egy, a budai rakparton elhelyezett webkamerára is, azonban ez nem használható a forgalom figyelésére, mivel alig látszik rajta valami a rakparton futó útból.
Egy másik kakukktojás, amelyet meg kell említenünk, az a T-Mobile 3G-s forgalomfigyelője, ezt azonban csak a cég előfizetői vehetik igénybe a széles sávú netelérés használatára alkalmas készülékeken (részletes információ a szolgáltató oldalán található erről). A mobilcégnél nyolc fővárosi kamera élőképét lehet nézni a mobilon, de az UTV is tárgyal a mobilszolgáltatókkal, hogy a megfelelő készüléken elérhetővé váljon a portál kameráinak képe.
Addig is a forgalomfigyelő kameráknak leginkább elindulás előtt vehetjük hasznát, hogy gyorsan ránézzünk az aktuális forgalmi helyzetre az érintett útszakaszon. Menet közben már csak a mobilos élőkép adhat támpontot, de az is csak a legforgalmasabb csomópontokban, hiszen a szolgáltatók nem kamerázhatnak be minden lehetséges útvonalat.
[origo]
A kalózvezér sem támad mindent a neten
Nagyon sok olyan adat és információ van, amely még az interneten sem foroghat közkézen, de a kulturális javak biztosan nem sorolandók ezek közé. Rick Falkvingével, a ...
A kalózvezér sem támad mindent a neten
Nagyon sok olyan adat és információ van, amely még az interneten sem foroghat közkézen, de a kulturális javak biztosan nem sorolandók ezek közé. Rick Falkvingével, a ...
A kalózvezér sem támad mindent a neten
Nagyon sok olyan adat és információ van, amely még az interneten sem foroghat közkézen, de a kulturális javak biztosan nem sorolandók ezek közé. Rick Falkvingével, a ...
Itt jön, ami letolja majd a plazmatévét a polcokról
Néhány milliméter vékony, a képe még a plazmatévéénél is szebb, viszont nem fogyaszt olyan sok áramot. Több millió forintos ára miatt egyelőre valódi luxuscikk az LCD és ...
Levágott kézzel nem működik a vénaszenzor
Ötmillió ponton azonosítja be a személyt az érfala mintázatáról, pótolhatja a tajkártyát, és készpénz nélküli fizetést is lehetővé tesz a magyar fejlesztésű rendszer, ...
Gyártás előtt áll a tízmillió dolláros okosóra
Kisebb vagyonnak is beillő összeggel, tízmillió dollárral zárta a Kickstarter ötletoldalon indított gyűjtőkampányát a Pebble okosóra. Igazi sikerré azonban csak akkor ...
Hol van a pénz a Facebookban?
Nem alkalmas termékek eladására, mégis százmilliárd dollárt érhet a cég, amelyet a lájkok, az online maffiaháborúk és virtuális farmok tartanak el. A legnagyobb ...
Mit tegyünk, ha átvert az appbolt?
Okostelefonra és táblagépekre játékok és segédprogramok ezreit lehet megvenni egyetlen gombnyomással a nagy gyártók appboltjaiban, de az esetleges reklamáció ...
Bedőlni látszik az afgán wifiutópia
Amerikai egyetemisták elvitték az internetet egy afgán városba, ami teljesen átformálta a helyiek életét. Egy műhold meghibásodása miatt azonban véget ért a gazdaság és ...
Már olcsón is lehet 3D-tévéje
Bár a 3D és az internet már az olcsóbb televíziókban is megtalálható, és a boltokban már eleve csak HD-felbontású lapostévéket árulnak, a legtöbben még kisfelbontású ...
Háborús készültség lesz a londoni olimpián
A második világháború óta nem volt akkora harckészültség a brit fővárosban, mint amilyen a nyári olimpia ideje alatt lesz. Ötvenezer ember ügyel majd a rendre ...
Notebookot vagy ultrabookot vegyek?
Az ultrabook könnyű és vékony, de drága: a hagyományos laptopból azonos árért sokkal erősebb konfigurációt lehet megvenni. Melyik a jó választás egy adott célra? ...
Börtön járhat a facebookos önbíráskodásért
Könnyen megütheti a bokáját, aki nyilvánosan akar visszavágni a perverz leveleket küldözgetőknek. A magyar jogrendszer szerint akár a zaklatott is börtönbe kerülhet, de ...
Falra vetíti a nyaralást a legújabb kamera
A diafilmek korszakát idézi a Sony legújabb videokamerája, amelyet miniprojektorral is felszereltek. Eljött a korszak, amikor a nyaralást házimozis minőségben nézzük ...
Apa driftelni tanul
Kipróbáltuk a boxermotoros, hátsókerekes vadonat új Toyota kupét, a GT86-ot.
Miért ragadós az ásítás?
Hűti az agyat, ragadós, és még a 11 hetes magzat is csinálja. Az ásítás okát évezredek óta kutatják.
Miért nem hagyja a francba a megszorításokat Európa?
Miért nincs alternatívája a megszorításoknak, merre vezet Orbán magyar útja?