Erzsébet királynő rákattant a Wii-re

Vágólapra másolva!
II. Erzsébet brit királynőnek megtetszett William herceg karácsonyra kapott Nintendo Wii-je, és ő is beállt virtuális bowlingot játszani a tévé előtt.
Vágólapra másolva!

A mozgásérzékelős irányítóval vezérelhetőm nagy népszerűségnek örvendő játékgépet William herceg kapta karácsonyra ajándékba barátnőjétől, Kate Middletontól - számolt be a brit The People Magazin. A lap a királyi házhoz közel álló származó forrásból úgy értesült, a királynő a Sandringham-i kastélyban egy ebéd után csatlakozott unokájáékhoz, akik éppen nintendóztak.

Állítólag a II. Erzsébet az alapcsomag részét képező Wii Sports-ban lévő bowlinggal játszott egy kört - a beszámolók szerint teljesítménye még egy feleannyi idős hölgynek is becsületére vált volna.

A brit királyi család eddig sem idegenkedett az internettől: az udvarnak már 1997 óta saját honlapja van, a múlt év végén pedig saját YouTube-csatornát is indítottak. Az idős uralkodó személyesen sem zárkózik el a modern kor vívmányaitól: évek óta e-mailezik, és újságcikkek számoltak be arról, amikor 2003-ban elküldte első sms-ét unokájának, Harry hercegnek. Két évre rá pedig megvásárolta első iPodját, amelyet rendszeresen hallgat, a CNet kütyüblogja szerint pedig tavaly óta pedig mobilinternetezésben erős Blackberry készüléket is használ.