Megkönnyebülést hoz a virtuális halál

Vágólapra másolva!
Finn kutatók szerint a lövöldözős játékokban az ember megkönnyebbülésként éli meg a halált, és a durva akció folyamatos ismétlődése sem teszi érzéketlenné a játékost az erőszakra.
Vágólapra másolva!

A siker és győzelem öröme helyett a játékos nyugtalanságot és/vagy haragot érez, amikor megöl valakit a játékban, ezzel szemben saját halála, úgy tűnik, valamiféle pozitív érzelmet vált ki - írja a Boingboing.net az Emotion cikke nyomán. A kutatók ezt azzal magyarázzák, hogy a játékos ilyenkor némileg megkönnyebbül, mert, ha csak rövid időre is, de kiszállhat a küzdelemből, vagyis csökken a rá nehezedő nyomás.

A finn kutatók vizsgálatai szerint virtuális halált követő ismételt játék sem tette pszichésen vagy érzelmileg érzéketlenebbé a játékosokat az erőszakkal szemben, ami azonban nem jelenti azt, hogy ez a hatás hosszú távon nem alakulhat ki - tették hozzá. A kísérletek eredményei azonban cáfolni látszanak azt az általánosan elterjedt vélekedést, hogy az agresszív számítógépes játékok fokozzák az agressziót.

A lelki betegségekre hajlamosabb, vagy ilyen problémákkal küszködő kísérleti alanyok viszont érzéketlenebbül reagáltak a játékban átélt erőszakra. Ebben azonban a kutatók megállapítása szerint semmi rendkívüli nincs, mivel ez a betegségek hétköznapi velejárója, ami nem csak a játékok világát érinti.