Pucér fenék jelent meg a videojátékban

Vágólapra másolva!
Egy online autóverseny-játékban az egyik férfi versenyző letolt nadrággal állt a webkamera elé, és gyerekeknek mutogatta magát. A pedofilok a virtuális valóságban kaptak újabb terepet.
Vágólapra másolva!

A kellemetlen incidens a 12 éves, New York államban élő Najee Kennedyvel történt - adta hírül a CBS. A fiú a Burnout Paradise nevű Playstation 3-as autóversennyel játszott, amelyben ismeretlen ellenfelekkel lehet megmérkőzni az interneten keresztül. Amikor azonban valamelyika utót a játékos leszorítja a pályáról, egy webkamera rögzíti a kieső sofőr reakcióját, amit meg is mutat a játékban.

A játék készítői azonban nem gondoltak arra, hogy talán nem mindenki mutatja majd az arcát a kamerának. Najee képernyőjén egy férfi feneke jelent meg, letolt nadrággal, és a fiú apjának elmondása szerint a "vicces" ellenfél nemi szervei is tökéletesen látszottak a felvételen. A CBS által megszólaltatott szakértő szerint egyre gyakoribbak az olyan esetek, amikor a pedofilok a hasonló internetes játékokban próbálnak meg a gyerekek közelébe férkőzni.

A korszerű játékkonzolokra egyre olyan videojáték készül, amelyeket az interneten játszhatnak egymás ellen az ismeretlenek, és a gyártók nem nagyon monitorozzák az ilyen tevékenységet. A szóban forgó Burnout Paradise-t például 10 évesnél idősebbek már megvásárolhatják, mivel a szoftvereket csak a bennük lévő erőszakos és szexuális jellegű tartalom szerint osztályozzák - az online játék veszélyeit azonban egyelőre nem vették számításba náluk.

A CBS által megszólaltatott szakértő ezért azt javasolja, a szülők kísérjék figyelemmel a játékot, már csak azért is, mert nem biztos, hogy a gyerekek minden incidensről beszámolnak.