Életmentő mobil defibrillátorral

Vágólapra másolva!
Ugyan még nem kapható a boltokban, de egy amerikai fejlesztő szabadalmi kérvényt nyújtott be egy olyan mobilkészülékre, amely integrált defibrillátort tartalmaz, ami hirtelen szívhalál esetén megmentheti tulajdonosa életét.
Vágólapra másolva!

A TechRadar beszámolója szerint tavaly decemberben nyújtottak be szabadalmi kérvényt az eszközben alkalmazott megoldásra. Az online is elérhető leírás szerint a mobil házán alakítanák ki azt a két elektródát, melyen keresztül az áramot újraélesztés esetén a páciens testébe vezetik a mellkason keresztül. A hirtelen szívhalál esetében ez oltja ki a szívizomban jelentkező kaotikus elektromos aktivitást, amelynek következtében a szív nem húzódik össze szabályosan, hanem remegő mozgást végez, azaz kamrafibrilláció lép fel.

A Magyar Virtuális Enciklopédia szócikke szerint Magyarországon évente 20-25 ezer ember hal meg hirtelen szívhalál következtében, közülük 7-8 ezer személy élete a tünetek jelentkezésekor defibrillátorral megmenthető lenne.

A defibrillátoros mobilt a fejlesztők elképzelései szerint egy vészhelyzeti riasztó funkcióval is ellátnák, amely automatikusan értesítené a mentőket, ha a készülék életmentő szolgáltatását használták - optimális esetben, megfelelő tudású mobil esetén ez még akár a körülbelüli tartózkodási helyről is tudna tájékoztatást küldeni. Mivel a készüléket még csak most akarják szabadalmaztatni, várható ára, és megjelenési ideje sem ismert.