Amerikában az élre tört a Nintendo Wii

Vágólapra másolva!
A Bloomberg beszámolója szerint a Nintendo Wii eladásai olyan jól mennek, hogy a riválisainál gyengébb hardverrel, de újszerű, mozgásérzékelős irányítóval használható játékokat futtató konzol eladásai az amerikai piacon már lekörözték a Microsoft Xbox 360-ét.
Vágólapra másolva!

A japán gyártó bejelentése szerint az amerikai boltokban júniusban 666 ezer darab Wii konzolt adtak el, ezzel pedig megjelenése óta 10,9 millió darab talált gazdára a kevésbé tetszetős játékokat futtatni képes, ám hadonászós vezérlőjével újfajta élményt biztosító konzolból az Egyesült Államokban. Az NPD Group piackutató cég statisztikái alapján ezzel a Nintendo az eladott játékgépek darabszámában maga mögé utasította az amerikai piacon a rivális Microsoftot és a Sonyt is.

A hivatalos júniusi eladási számok szerint az Xbox 360-ból a múlt hónapban közel 220 ezer, PlayStation 3-ból több mint 405 ezer darab fogyott el. Az NPD adatai alapján egyébként a tavalyi évhez képest mintegy 54 százalékkal több játékgépet adtak el az Egyesült Államokban, a játékszoftverek forgalma pedig 61 százalékkal volt magasabb a tavaly júniusinál. A legkelendőbb tíz játékprogram közül hatot szintén a Nintendo valamelyik gépére készült.

A jelenlegi becslések szerint a konzolgyártók mintegy 22 milliárd dolláros eladásokat tudnak majd eszközölni 2008 végéig a tévéhez kapcsolható és hordozható játékmasinákból - számolt be a Bloomberg.