Játék a vonalkóddal

Bár a bolti termékek csomagolásán található vonalkódok nem sok hasznos információt hordoznak, a világ pénztárgépen túli részén az újabb, kétdimenziós vonalkódok segítségével hasznos információkat oszthatunk meg másokkal.

Kreatív vonalkód Japánból

Amikor az ember először lát kétdimenziós vonalkódot, elsőre valószínűleg nem is tudja róla, mi az. A digitális korszak hieroglifái maximum pár négyzetcentiméteres, kusza pixelmintát tartalmazó mezők, amelyek a megfelelő szoftverrel ellátott kamerás mobiltelefon számára értékes üzenethordozóvá válnak.

Ezek a pixelhalmazok ugyanis nem egyszerűen egy termékazonosító számot rejtenek magukban, mint az árcímkéken található UPC- vagy EAN-kódok, hanem akár több ezer karakternyi szöveget is beléjük lehet kódolni. Nem csak a nagyvárosi graffitisek használhatják azonban high-tech kifejezőeszközként a 2D-s vonalkódot, hanem például a hirdetők is. A kódba a szövegek mellett telefonszámot, webcímet is el lehet ugyanis helyezni, amelyet a telefonnal történő leolvasás után a készülék azonnal tárcsázhat, vagy megnyithat a böngészőkében - vagy a felhasználó egy kattintással elmentheti későbbre.

A mobilos vonalkód-őrület Japánból és Dél-Koreából indult, ami nem csoda, hiszen ott a legtöbb embernek van mobilnetes kamerás telefonja. A kódok kreatív felhasználásának számtalan területe van. A hirdetésekben a cég weboldalát, mobilszámát helyezik el előszeretettel lekódolva. A pólóra nyomtatott QR-kód viselőjének weboldalát vagy egy közösségi oldalon belüli profiljának elérhetőségét adja meg az érdeklődő ismeretlen számára. A Facebook Add to Friends-alkalmazása egy olyan linket nyomtat ki, amellyel rögtön az ismerősökhöz is adható a lefotózott személy, ha az, mondjuk, rávasalta a pólójára azt. Az angol focisták számára is készült olyan Umbro mez, amely a rajongóknak fenntartott oldalra mutató webcímet tartalmazó QR-kódot tartalmaz, a Pet Shop Boys együttes pedig saját webodalát reklámozta az egyik videójában felvillantott kóddal.

 

Kezdetben vala a fekete-fehér csíkozás

A vonalkódok története az ötvenes években kezdődött: a géppel gyorsan leolvasható azonosítókat először vasúti kocsikon, majd az amerikai posta járművein próbálták ki. A vonalkód mint termékazonosító címke először 1966-ban jelent meg, de tömeges elterjedésére csak 1973 április 1. után került sok, amikor az amerikai kereskedelmi szektor kétéves vajúdás után megszülte az UPC-t, vagyis Universal Product Code-ot. A "világpremierre" 1974 júniusában, egy Ohio állambéli Marsh szupermarketben került sor, ahol is élesben egy csomag rágógumi oldaláról olvasták le először az UPC-kódot. A rágó azóta múzeumba került, a technológia tömeges elterjedésének pedig a vonalkód-leolvasós pénztárgépek magas ára még jó ideig gátat szabott, és erre a világ gazdagabbik felén is csak a nyolcvanas években került sor.

Az UPC, illetve az azt kiegészítő EAN-kódok azok a két részre osztott, 12 számjegyet hordozó jelölések, amelyeket a boltokban, a termékek csomagolásán láthatunk. A hetvenes-nyolcvanas években egy sor más variáns is született, amelyek már szöveget is képesek tárolni, de jellemzően a beléjük kódolt információ maga szintén valamilyen kód, amelynek megfejtéséhez szükséges az adott kereskedelmi egység adatbázisához való hozzáférés. (Igaz, a gyártót és a terméket azonosító számsoron belül vannak bizonyos egyezményes jelölések, de ebbe most nem mennénk bele.)

A lineáris vagy egy vonal mentén leolvasható kódokból egész sor iparág készített magának saját variánst, így a postaszolgálatok, a könyvtárak, a könyvkiadók vagy például a gyógyszeripar mind-mind saját kódtípussal azonosítja az azonosítandó termékeket. A leggyakoribb lineáris vonalkód-típusokhoz szép számban találhatunk webes generátorokat (hadd ajánljunk ehhez egy hazai szájtot), azonban ezek használatához nem árt ismerni az adott kódot legalább annyira, hogy tudjuk, az hány darab és milyen karaktert képes lekódolni számunkra.

Majd eljöve a pixel

Legyünk barátok

A fentebb már említett, kusza pixelhalmazból álló kétdimenziós kódokat a kilencvenes években kezdték el tömegesen kifejleszteni, amikor már a leolvasáshoz mozgó léterfejes, illetve a digitális fényképezőgépekben is használt CCD-chipes készülékek is rendelkezésre álltak. Az első ilyen kódcímkéket a gépjármű- és az elektronikai iparban használták tömegesen a Távol-Keleten, ahol fontos volt a különböző beszállítóktól érkező alkatrészek pontos nyilvántartása.

A kétdimenziós vonalkódok a hétköznapi életben a kamerás és internetezésre alkalmas mobiltelefonok elterjedésének köszönhetően jelentek meg, természetesen szintén a Távol-Keleten, Koreában és Japánban. A hirdetők felismerték, hogy a bárki által egy kattintással rögzíthető és megnyitható üzenet, illetve webcím mekkora értékkel bír, így a 2D-s kódok hamarosan elkezdtek feltűnni a magazinokban, plakátokon, hirdetésekben. Az USA-ban és Európában kisebb a lendület, de mifelénk is vannak példák az alkalmazásukra: Németországban például már MMS-ben is megkaphatja az utazó a repülőjegyet, amelyen egy képernyőről leolvasható vonalkód szerepel, ez tölti be a beszállókártya szerepét.

A lineáris vonalkódhoz hasonlóan a kétdimenziós kódból is sokfélét kidolgoztak aszerint, hogy milyen felhasználási területen van rájuk szükség. Míg a lineáris kódoknál a csomagolóipar által támasztott legfontosabb követelmény az volt, hogy a vonalakat rossz minőségű nyomtatás esetén is le lehessen olvasni, a 2D-s kódoknál olyan szempontokra koncentráltak a tervezők, hogy a jelölés minél nagyobb kapacitású legyen, gyorsan vagy messziről le lehessen olvasni, vagy hogy kis méretben is ki lehessen nyomtatni. Természetesen a változatos követelményeknek más-más típusok felelnek meg.

A hétköznapi életben két olyan kódtípus terjedt el, amelyeket a legtöbb kódgeneráló és -olvasó szoftver ismer, így ezekkel részletesebben is foglalkozunk.

A QR-kód

A legnépszerűbb kétdimenziós kód, a QR, vagyis Quick Response-kód Japánból származik, ahol a kilencvenes évek elején vezették be az autóiparban, az egyes alkatrészek könnyebb nyomon követésére. A kód egy négyzetes pixelhalmaz, amelynek három sarkában található egy-egy szögletes céltáblára emlékeztető mező (eredetiben bulls-eye, vagyis ökörszem) amelyek a kód helyes leolvasási irányát jelölik (vagyis azt, hogy hol van a fent és lent). A kód jobb alsó sarka "üres", vagyis ott nincs ilyen jelzés.

A QR-kód 1994-ben született meg, és 1999-ben lett szabványosítva. A terjedését segíti, hogy nyílt forráskódú, és az optikai adattárolásban is használt hibajavító algoritmust is beleépítették, így a kép bizonyos mértékű sérülése esetén is visszaállítható belőle a tárolt adat. Ezzel a kódolással igen nagy mennyiségű információt lehet átadni: számjegyekből 7089, alfanumerikus karakterekből 4296-ot, vagyis nagyjából két gépelt oldalt, a japán Kandzsi vagy Kana írásjegyekből pedig 1817 karaktert.

A kód hátránya csak az, hogy a nagyobb szövegmennyiséggel együtt a méretét vagy a felbontását is növelni kell, ami megnehezítheti a leolvasást. Az ideális méretű QR-kód nagyjából maximum 150-200 karaktert vagy egy webcímet tartalmaz.

Külalakra a QR-kódhoz hasonló az Aztec-kód is, amelynek közepén van az ökörszem, és nem sorokban és oszlopokban, hanem körkörösen rögzíti az adatokat.

A Data matrix

A Data matrix kódot elektronikai termékek csomagolásánál, illetve címkézésnél kezdték alkalmazni, mivel kis területen is elfér - már 2-3 négyzetmilliméteren is lehet vele ötven karakteres szöveget rögzíteni - és gyorsan leolvasható. A kód a QR-hez hasonlóan pixelekben rögzíti az információt. A kód leolvasását nem ökörszemek könnyítik meg, hanem a mező bal oldalán és alján végigfutó fekete - vagy a jelölést hordozó színű - csík nyújt hozzá fogódzót, a két ellenkező oldalon pedig egy váltakozó színű minta fut végig.

Ha a Data matrix nagyobb mennyiségű adatot tartalmaz, akkor több ilyen szegéllyel elválasztott mező kerül egymás mellé. A vonalkód legkisebb mérete 8x8 pixeles, legnagyobb mérete pedig 144x144 pixeles lehet, és maximum 8x8 körülhatárolt mező kerülhet egymás mellé. A kód maximum 2335 alfanumerikus karakter tárolására képes.

Vonalkód-generátorok és -olvasók

A két legnépszerűbb kódtípus előnye, hogy magunk is legyárthatjuk, illetve olvashatjuk őket. Vonalkód-generátort szép számmal találhatunk a weben, de vannak hozzá letölthető szoftverek is, ez utóbbiak a profi kiadványszerkesztő munkát segítik.

• A QR-kódszerkesztő szoftverekből ingyenes próbaváltozatot kínál az azt kidolgozó japán Denso-Wave vállalat.
• Az NFG weboldalán egy egyszerű szövegmezőbe írhatjuk be, amit kódolni szeretnénk.
• Az Invx.com-on egyszerre készíthetünk QR- és data matrix kódot a szövegünkből.
• A mobilos leolvasó szoftvert is gyártó I-nigma kényelmes, a különböző adattípusokhoz szabott webes formátumot kínál a kódoláshoz, és az elkészült mező linkjét is megadja, illetve el is menthetjük az ábrát.
• A Kaywa szintén ingyen adja a mobilos leolvasót, és van külön webes generátora mind QR, mind Data matrix kódhoz.
• Népszerű leolvasó szoftver még az Upcode reader és a brit Active Print által készített Glass.

Az elkészített kisebb kódokat a készülékek akár a képernyőről is le tudják olvasni, de a nagyobbaknál annak vibrálása már zavaró lehet, így célszerű kinyomtatni őket. Ami a mobilos szoftvereket illeti, sok újabb típuson - például Nokia N-series - gyárilag telepített vonalkód-olvasó is van, így nem kell azt külön telepíteni.