Börtönbe kerül a kamerás filmkalóz

Vágólapra másolva!
21 hónapi börtönbüntetésre ítéltek az Egyesült Államokban egy férfit, aki videokamerával készített kalózfelvételt két filmről egy washingtoni moziban - jelentette be az amerikai filmipart védelmező MPAA szövetség.
Vágólapra másolva!

Michael Logan elismerte, hogy digitális kamerával követte el tettét, méghozzá kifejezetten abból a célból, hogy az így készült kópiákat eladja - olvasható a Motion Picture Association of America közleményében. A férfi elítélése sikernek számít az MPAA számára, amely a mozikban készített kalózfelvételeket súlyos veszélynek tekinti az amerikai filmipar számára.

2005 óta az ilyen másolatok készítése az Egyesült Államokban olyan szövetségi bűntettnek számít, amelyet súlyos pénzbírsággal és bizonyos esetekben akár öt évig terjedő börtönnel büntethetnek. John Malcolm, aki az MPAA filmkalózkodás elleni programját irányítja, közleményben tájékoztatott arról, hogy az utóbbi időben készült filmek internetre felkerült vagy az utcán forgalmazott kópiáinak 90 százaléka egyetlen kalózfelvételből származik, amelyet egyetlen moziban készítettek.

Noha Michael Logant csak két film illegális videokópiájának elkészítése miatt ítélték el, az MPAA keddi közleménye szerint a férfi 2006 januárja és 2008 januárja között egymaga több mint száz filmről készített kalózmásolatot az amerikai főváros körül elhelyezkedő öt állam filmszínházaiban. Az amerikai filmipar évi 18 milliárd dollárra (3565 milliárd forint) becsüli azt a jövedelmet, amelytől a kalózfelvételek miatt esik el.