Informatikai hiba is hozhat ki elnököt

Vágólapra másolva!
Bár a 2000-ben először bevetett elektronikus szavazási rendszeren sokat finomítottak, a mai voksolásnál számos probléma adódhat, ami akár a végső kimenetelt is eldöntheti.
Vágólapra másolva!

Az említett ezredfordulós szavazásnál csúnyán leszerepelt az úttörő technika. A szavazógépek meghibásodása miatt körülbelül másfélmillió voks tűnt el a rendszerből, ami a történelem egyik legkiélezettebb elnökválasztásánál könnyen azt jelenthette, hogy a leadott szavazatok szerinti vesztes költözzött a Fehér Házba. A fiaskó után két évvel megszületett a HAVA (Help America Vote Act) törvény, s ennek hatására az államok jelentős fejlesztésekbe kezdtek, lecserélve rengeteg, nem megbízhatónak tartott régi eszközt. Kalifornia és Florida pedig nem bízott semmit a véletlenre és a bitekkel operáló technikára, ezekben az államokban optikai szkennerekkel olvassák be a papíron leadott szavazatot. Így szúrópróbaszerűen ellenőrizni lehet az e-szavazatok megbízhatóságát, valamint súlyos probléma esetén akár az összes leadott voksot leszámolhatják kézileg. Ennek ellenére számos hibalehetőség maradt, ezekből gyűjtöttünk össze egy csokorra valót.

Hibás gépi működés

Ed Felten, a Princeton egyetem számítógéptudományi professzora szerint a legvalószínűbb, hogy mérnöki hiba, bug vagy rossz konfiguráció miatt egyes szavazatok elvesznek, illetve rossz oszlopba sorolódnak. Mivel az amerikai rendszer szerint bizonyos választóknak hetekkel a tényleges szavazás előtt le lehet adni voksaikat, így már példa is van ilyesmire. Floridában a különleges kérésre, helyszínen kiállított szavazólapokat nem mindig tudták helyesen olvasni a szkennerek. Igaz, ez a hiba a mai, "rendes" szavazáson már nem fordulhat elő, mert tesztelt, ellenőrzött nyomtatványok várják a szavazókat. Ugyanakkor ehhez hasonló esetre lehet példa olyan, úgynevezett csatatér államokban is, amelyekben a várhatóan nagyon szoros harc kimenetele teljességgel megfordíthatja a végeredményt.

Az érintőképernyő kalibrációs problémája

Szintén az előzetes szavazatok leadásakor jelentkezett a szavazógépek érintőképernyőjének kalibrációs hibája. A probléma abból adódik, hogy a képernyő meghatározott pontjait rendelik a jelöltekhez, ami összhangban van a grafikai megjelenítéssel, ám a szavazók - eltérő magasságuk miatt - ezt különböző területként érzékelik. Egy kétméteres ember teljesen más szögből nézi a képernyőt, mint egy 150 centiméter magas, így előfordul, hogy némelyek nem a kívánt felületen nyomják meg a képernyőt. Másik problémaforrás lehet, amikor a szavazók ujjuk különböző pontjaival érintik meg a gépet, amire szintén nem kívánt eredmények születnek. Tipikus ilyen eset a műkörömmel véletlenül leadott szavazat. Ilyen hibákat az elmúlt hetekben észleltek négy különböző államban is (a híres rajzfilmhőssel, Homer Simpsonnal is született egy jelenet, amint sikertelenül próbál Barack Obamára szavazni).

Forrás: EPA
Elektronikus szavazás Ohioban

Felkészítési problémák

Előfordulhat az is, hogy a gép ugyan jól működik, de a nem megfelelően képzett kezelőszemélyzet rosszul működteti, és ezért téves eredmény születik. A sokféle eszköz és rendszer, amelyeket a különböző államokban használnak nagyon megnehezíti a dolgozók felkészítését. Az elektronikus eszközöket a központi kormányzat hitelesíti, azonban ez a minősítés nem vizsgálja a kezelőfelület használhatóságát, egyszerűségét. Ezért az újabb eszközök tervezési hibája gyakran csak éles használatkor derül ki.

Szavazói tévedés

A szavazóhelyiségek dolgozói hibázhatnak, de legalább valamiféle felkészítésben részesültek november 4. előtt. Nem úgy a szavazók, akiknek jobban oda kell figyelni, mint egy hagyományos szavazólap kitöltésekor. Az egyik leghíresebb televíziós személyiség, Oprah Winfrey sem tudta le könnyedén az elektronikus szavazást, amiről saját show-jában számolt be: "Először használtam ilyesmit... valószínűleg nem nyomtam elég erősen az X-et, vagy túl sokáig tartottam nyomva... mikor ellenőriztem, láttam, hogy nem regisztrálta a szavazatomat". A már említett központi minősítési rendszer kiterjesztése a felhasználói felületre sokat segíthetne az ilyen típusú gondok kiszűrésében.

A szavazói regisztrációs adatbázis hibái

Az adatbáziskezelésből eredő problémákkal sok államban most találkoznak először, mivel egyes területek csak nemrég kényszerültek arra, hogy a HAVA iránymutatásai szerint felállított, központi regisztrációs rendszert használjanak. Nem lehet tudni, milyen rejtett hibákra ad okot a frissen bevezetett szisztéma, de könnyen előfordulhat ma olyan eset, amikor a szavazó a választási helyiségben szembesül azzal, hogy nincs regisztrálva.

Rosszindulatú támadás

Ugyan a rendszert kívülről érő, kártékony behatás első hallásra a legfélelmetesebb problémának tűnik, de valójában az eddig felsorolt gondok sokkal valószínűbbek, illetve nagyobb arányban eredményeznek hamis eredményeket, mint a külső támadás. Ugyanakkor azt egy szakértő sem meri kijelenteni, hogy a rendszer feltörésbiztos. Kalifornia és Ohio állam például fizetett azért, hogy profik próbálják kijátszani az általuk használt eszközök védelmét. A kísérletek után arra jutottak, hogy egy kellően képzett és motivált személy gyakorlatilag bármelyik szavazógépet képes manipulálni. Enne ellenére országos szintű csalást nagyon nehéz elképzelni, mivel az államok teljesen más berendezéseket és metódusokat használnak a szavazatok összegyűjtésére és számlálására.

(Computerworld.hu)