Börtön a kínai high-tech kémeknek

Vágólapra másolva!
Két Amerikában élő kínai mérnököt börtönbüntetésre ítéltek, miután fény derült arra, a szakemberek Szilícium-völgyi munkaadóik tulajdonát képező  chipek terveit akarták Kínába csempészni, hogy ott erre alapozva saját vállalkozást alapítsanak.
Vágólapra másolva!

A két mérnök egyike amerikai állampolgár volt, másikuk állandó tartózkodási engedéllyel élt amerikában, és még két évvel ezelőtt beismerték tettüket. Az ügyükben eljáró amerikai bíróság a múlt héten jogerősen egy év szabadságvesztésre ítélte őket. A férfiakat 2001-ben egy San Francisco-i repülőtéren tartóztatták le egy kínai járatra való felszállás előtt, poggyászukban számos bizalmas dokumentumot találtak, amelyek többek közt az NEC, a Sun, a Transmeta és a Trident cégek egyes mikrochipjeinek tervrajzait tartalmazták.

A páros tagjai az első olyan emberek, akiket az 1996-os ipari kémkedés elleni törvény (Economic Espionage Act) értelmében a legsúlyosabban elítéltek. A férfiakat azzal vádolták, hogy a kicsempészett tervek birtokában Kínában kormányzati támogatással saját vállalkozást alapítottak volna a lapkák gyártására. Arra a vizsgálatok nem találtak bizonyítékot, hogy a kínai kormányzatnak tudomása lett volna a mérnökök illegális tevékenységéről. Bár a törvény értelmében akár 30 évet is a rács mögött tölthettek volna, de az ítélet meghozatalakor a bíróság figyelembe vette azt, hogy a vádlottak együttműködtek az amerikai hatóságokkal. Az AP hírügynökség beszámolója szerint a mérnökök esete nem egyedi, két másik honfitársukat azzal vádolják, más cégek terveit lenyúlva próbáltak vállalatot alapítani, egy másik tervező egy repülésoktató rendszert, egy harmadik pedig egy űrrepülőgép paramétereivel kapcsolatos bizalmas információkat továbbított volna az ázsiai országba illegálisan