Belefagytak a szökőévbe a Microsoft zenelejátszói

Vágólapra másolva!
Egyszerre fagyott le a világ minden 30 gigás Zune-ja, mert a zenelejátszók szoftvere elszámolta a napokat a szökőév miatt.
Vágólapra másolva!

Különös és egyben bosszantó jelenséget tapasztalhattak az első generációs Microsoft Zune zenelejátszók tulajdonosai az év utolsó napján: a 30 gigabájtos készülékek ugyanis nagyjából ugyanabban az időben sorra használhatatlanná váltak. A készülékek váratlanul, minden jelzés nélkül újraindultak, majd a szoftverük betöltés közben lefagyott.

A Zune-ok fagyáshulláma a beszámolók szerint december 30-án indult, és eleinte a legtöbben a modellt támadó vírusfertőzésre gyanakodtak. Hamar beigazolódott azonban, hogy egy szoftverhibáról van szó, mivel a készülékeken nincs internetkapcsolat, így nem fertőződhettek meg ugyanabban az időben. A gyártó másnap, december 31-én adott ki közleményt arról, hogy tudja a hiba okát, és ezen nincs mit segíteni: ki kell várni, amíg a készülék lemerül, majd január elsején újraindítani, és megint használható lesz.

A zenelejátszók tulajdonosai közül a Cnet szerint sokan jelezték, hogy a készülék a gyártó tanácsai ellenére végleg használhatatlanná vált. Idő közben az is kiderült, hogy a tömeges rendszerösszeomlásra egy hibás programrészlet miatt került sor, és a tavalyi szökőév tévesztette meg a készülékeket. A hiba miatt a 30 gigás modell nem tudta helyesen kiszámolni az év napjait, és egy végtelen ciklusban ragadt - egészen addig, amíg az akkumulátor bírta szuflával.

A szoftver csak akkor tért magához, amikor - január elsejével - már nem kellett a szökőév miatti 366 napos évvel megbirkóznia. A hiba így elméletileg csak négy év múlva jelentkezik újra, már a Microsoft ígérete szerint addigra frissítik a 2006-ban megjelentetett modell szoftverét. A 30 gigabájtos, első generációs Zune már nincs gyártásban, de még mindig sokan használják, így a probléma több ezer felhasználót érinthetett világszerte. A modellt Európában nem hozták forgalomba.