A PC csábította el a tévétől a gyerekeket

Vágólapra másolva!
Egy brit felmérés szerint egy átlagos gyerek közel hat órát ül naponta képernyő előtt: tévét csak ennek kevesebb mint fele alatt néz, a maradék időt internetezéssel és videojátékokkal tölti - számolt be a BBC.
Vágólapra másolva!

Háromból egy tinédzser inkább nélkülözné a tévét, mint számítógépét - derül ki a Childwise piackutató cég éves tanulmányából, melyet tavaly ősszel készítettek 1800 brit tinédzser bevonásával. Ennek eredményei szerint egy átlagos 5 és 16 év közötti brit gyerek naponta 2,7 órát tölt a tévé előtt, több mint másfél órát internetezik, és 1,3 órán át használ videojátékokat. A gyerekek fele napi szinten használja a világhálót, több mint harmaduk saját szobájából internetezik. Körükben a legnépszerűbb weboldalnak a YouTube bizonyult, melyet a rangsorban a különböző szociális hálók, így például a Facebook követ.

A tévé, a számítógép és a videojáték térhódítása leginkább az olvasás kárára megy: egy brit fiatal 0,6 órát tölt olvasással átlagosan naponta, a szabadidejükben kedvtelésből olvasó gyerekek száma pedig a tavalyi 80 százalékról 75 százalékra csökkent. A brit tinédzserek közül leginkább az idősebb fiúkat hagyja hidegen az olvasás: a 11-16 év közötti korú ifjak 42 százaléka sosem olvas saját örömére. Jó hír viszont, hogy a szigetországbeli fiatalok nem vetik meg a sportot: a tanulmány szerint hetente 4,8 órát töltenek testmozgással.