Vágólapra másolva!
Három különböző cég standjánál találtak feltört iGO navigációs szoftvereket a rendőrök a hannoveri szakkiállításon, az egyikük standját be is záratták emiatt.
Vágólapra másolva!

A műholdas navigációs szoftveréről ismert hazai cég közleménye szerint a jelenleg is zajló hannoveri CeBIT szakvásáron három kiállítónál is a Nav N Go szoftvereinek hamisítványait és feltört példányait találták meg. A vállalat egy külsős céget bízott meg azzal, hogy a rendezvény kiállítói között végezzen ellenőrzést.

A 2009-es technológiai vásáron három vállalat standján találtak jogsértő példányokat az iGO-ból: a kínai cégeknél feltört iGO szofvereket találtak, az egyik cég pedig jogtalanul használta fel a vállalat védjegyeit is. Volt, ahol egyedi áron kínáltak megvételre nem legális navigációs szoftverrel ellátott GPS-eket. A német hatóságok végül az iGO szoftveréhez hasonló prospektusokat, posztereket, és a hamis szoftvereket futtató készülékeket foglaltak le, az egyik társaság standját pedig be is záratták a jogsértések miatt.

A népszerű Nan N Go-szoftverekből korábban Magyarországon is kerültek elő hamisítványok kereskedőknél. A szoftverkalózok előszeretettel árulják a feltört, vagy promóciós célra kiadott iGO-szoftvereket az olcsóbb navigációs berendezéseken, amelyeknél komoly vonzerőt jelent a vásárlóknak ezek megléte.