Már százmillió fogyott a zseb-Nintendóból

Vágólapra másolva!
A megjelenését követő több mint négy év alatt a Nintendo több mint 100 millió darabot adott el dupla képernyővel felszerelt, a pazar grafika helyett ötletességgel és érintőpálcás vezérléssel hódító, hordozható játékgépéből, a DS-ből.
Vágólapra másolva!

A vállalat közleménye szerint a Nintendo DS játékgépek elsőként 2004 novemberében kerültek a boltok polcaira Észak-Amerikában és Japánban, később a világ egyéb országaiban, így hazánkban is megjelent a Game Boy-t leváltó készülék. A társaság a százmilliomodik darabot a zsebkonzolból március 6-án értékesítette, 4 év 3 hónappal a premiert követően. Az AP hírügynökség beszámolója szerint még egyik videojátékból sem talált gazdára ilyen sok ilyen rövid idő alatt: elődjéből, az 1989-ban bemutatott, kultuszmárkává vált Game Boy-ból 11 év és 2 hónap alatt kelt el ugyanennyi darab.

Forrás: [origo]

A Nintendo DS-ből több generáció is készült, első példányai még vaskosabbak voltak, gyerekjátékra emlékeztettek, ezeket a jóval tetszetősebb, divatosabb külsejű DS Lite modell követte, amelyet nemrég váltott le a DSi nevű változat, amelyet egyelőre csak Japánban lehet kapni. Az új modell egyebek mellett webböngészővel is alapból fel lesz szerelve, emellett integrált digitális kamerával is ellátják, képernyői pedig kicsivel nagyobbak lesznek elődjénél. Az AP beszámolója arra is kitér, hogy a rivális Sony hordozható PSP játékgépei ugyan jól fogynak, ám ezekből jóval kevesebbet adtak el - jelenleg valamivel ötvenmillió feletti lehet az ezekből eladott példányok száma. A Nintendo DS sikerének titka valószínűleg abban rejlik, hogy javarészt olyan játékok - például főzőszimulátor vagy az agytekervényeket megmozgató kvíz, de akár dohányzásleszoktató program is - készül rá, amelyekkel egyébként nem videojáték-mániákus emberek is el tudnak szórakozni hosszadalmas gyakorlás nélkül.