Szabadalomsértés miatt milliárdokat fizethet a Microsoft

Vágólapra másolva!
Bár még nem jogerősen, de vétkesnek találták szabadalomsértésben a Microsoftot, ezért a redmondi szoftveróriásnak 38 millió dollárt, vagyis több mint nyolcmilliárd forintnak megfelelő összeget kellhet majd fizetnie egy Rhode Island-i cégnek.
Vágólapra másolva!

A Uniloc nevű társaság még 2003-ban nyújtott be keresetet a szoftvercég ellen, mondván, a Microsoft egyes termékeiben - például a Windows XP-ben és az Office-ban - alkalmazott termékaktiválási rendszer saját szabadalmain alapul, s azokat a vállalat engedély nélkül építette be termékeibe - írja a PC World.

Az ügyben eljáró Rhode Island-i bíróság a Unilocnak adott igazat, és kimondta, a Microsoft szándékosan sértette meg az előbbi társaság szabadalmait. Bár az ítélet még nem jogerős, az ebben foglaltak alapján a szoftveróriásnak 38 millió dollárt, vagyis több mint 8 milliárd forintnak megfelelő összegű kártérítést kell fizetnie a Unilocnak. A Microsoft nyilatkozatai szerint a társaság ügyvédei megfellebbezik a döntést, mivel a társaságnál úgy vélik, a felperes szabadalma nem is érvényes, ráadásul a kirótt büntetés összege sem egyezik azzal a kárösszeggel, amelyet az esetleges szabadalomsértés esetén okozhattak volna a Uniloc cégnek.