Hackerek hatoltak be az amerikai légierőhöz

Vágólapra másolva!
Számítógépes kémek hatoltak be a Pentagon új generációs vadászgépek fejlesztését célzó Joint Strike Fighter programjának informatikai rendszerébe, ahonnan a The Wall Street Journal értesülései szerint terabájtnyi bizalmas információt, többek között terveket kaparintottak meg a behatolók.
Vágólapra másolva!

300 milliárd dolláros büdzséből gazdálkodó Joint Strike Fighter projekt az amerikai védelmi minisztérium eddig legnagyobb költségvetésű fegyverkezési programja, melynek célja, hogy az Egyesült Államok korosodó harci repülőgépeit új, modernebb típusra, az F-35 Lightning II-re cserélje le. Az amerikai üzleti lap arról számolt be kormányzati forrásokra hivatkozva, hogy kiberkémeknek sikerült behatolniuk a projekt informatikai rendszerébe.

A legfontosabb terveket nem lophatták el

A hackerek sok terabájtnyi adatot tudtak letölteni a rendszerből, többek között a vadászgépek elektronikai rendszerét vagy felépítését ismertető terveket is. Ilyen információk megkönnyíthetik az amerikai harci repülőkkel szembeni védekezést az országgal szemben állók számára. Ugyanakkor a behatolók nem férhettek hozzá a legkritikusabb információkat, ezeket ugyanis olyan rendszereken tárolják, amely egyáltalán nem kapcsolódik a világhálóra - írja a The Wall Street Journal.

Mindez azt jelzi, hogy a kibertérben is kezd háborús helyzet kialakulni az USA és a világ vezető hatalmával nem szimpatizáló országok között. Nemrégiben a lap arról számolt be, hogy kínai, orosz és más országokból származó hackerek kíséreltek meg felderíteni az országban működő elektromos hálózatokat vezérlő számítógépes rendszereket, néhány hónapja pedig az amerikai légierő légiirányítási rendszerét érte interneten keresztüli támadás.

Megugrott a kibertámadások száma

Az ilyen jellegű támadások száma az elmúlt hat hónap folyamán megemelkedett - nyilatkozta a lapnak egy, a témával korábban foglalkozó kormányzati szakértő. A szakember szerint a probléma egyaránt érinti a kormányhivatalokat és a magánszférát is. Amerikai kormányzati szakértők szerint a támadások nagy valószínűség szerint Kínából eredeztethetők, ám ebben nem lehetnek száz százalékig biztosak, mivel a támadók könnyen elrejthetik vagy meghamisíthatják online jelenlétüket.

A Pentagon szakértői beszámolója szerint a kínai hadsereg komoly erőforrásokat fektetett kiber-hadviselési technológiák kidolgozásába: az ország reményei szerint ezekkel kompenzálni tudja majd nem megfelelő fejlettségű hadseregének hiányosságait - noha Kína hivatalosan tagadja ezeket a vádakat. Az Egyesült Államokban jelenleg nem létezik olyan különálló szerv, amely a kiberbiztonságért lenne felelős, ám a lap kormányzati információkból úgy értesült Obama-adminisztráció javasolni fogja ennek kialakítását.